Hirdetés

CSM-elnök: összeomlik az igazságügyi rendszer, ha 65 évre emelik a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát

CSM

Aggódnak. A CSM elnöke szerint a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárának emelése negatív következményekkel járna

Fotó: Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache azzal vádolja a kormányt, hogy „egyik napról a másikra” 65 évre akarja emelni a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát, ami a rendszer összeomlásához vezethet.

Krónika

2025. július 01., 09:112025. július 01., 09:11

A CSM elnöke a kormány kiadáscsökkentő intézkedései kapcsán nyilatkozott.

A Mediafax szerint az Euronewsnak nyilatkozva a bírák és ügyészek szakmai felügyeletét ellátó testület elnöke azt állította, hogy

Hirdetés

a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárának emelése nyomán összeomlana az igazságszolgáltatás, mivel csak a legfelsőbb bíróságon a bírák 76 százaléka azonnal nyugdíjba menne.

„Ez a kérdés, például a nyugdíjkorhatár kérdése, a kormányprogramban előírtak szerinti hirtelen és meredek emelése, a jelenleg hatályos 282/2023-as törvényben előírt 60 évről 65 évre, úgymond egyik napról a másikra, pusztító hatással lesz. Az első érintett az állampolgár lesz. Az állampolgár, mert mi egy közszolgálat vagyunk, amely az állampolgárok szolgálatában áll. A legfelsőbb bíróságon 103 bíró van. A 103-ból 83 nyugdíjazásra jogosult. Így 20 bíró maradna. A táblabíróságokon 262 nyugdíjazásra jogosult bíró van.

Idézet
Ha ezek az emberek mind kikerülnek a rendszerből, ki marad, aki megtárgyalja az ügyeket? Nem maradunk elegen, hogy azt tegyük, amihez a legjobban értünk, hogy letárgyaljuk az ügyeket”

– fogalmazott.

A CSM kérésére hétfőn az ország összes bírája és ügyésze közgyűlést tartott, hogy megvitassa a politikusokhoz intézett felhívást, hogy tartsák tiszteletben a bírák és ügyészek jogállását

„Hívjanak minket párbeszédre. Mi vagyunk az egyik hatalmi ág. Meg kell velünk vitatni mindent, ami az igazságszolgáltatás kisebb-nagyobb, radikális vagy nem radikális reformjával kapcsolatos. Mi tudjuk a legjobban, mit kell javítanunk, mit kell kiigazítanunk, hogy elérjük mindannyiunk célját – a mienket és az önökét, kedves politikusok –: hogy ez az ország jogállamként, uniós tagállamként működjön” – tette hozzá Costache.

A CSM több intézkedést is javasolt az igazságügyi kiadások csökkentése érdekében, többek között az ország egyes bíróságainak és ügyészségeinek megszüntetését vagy összevonását, illetve az állami intézményekkel való interakció digitalizálását. Emellett a bélyegilleték emelését is javasolja.

„Minden megyében van legalább egy bíróság, amely véleményünk szerint felkerülhet a megszüntetendők listájára. A bélyegilleték, mint más, a mindennapi életünket érintő dolgok, egy bizonyos időben, egy bizonyos korszak szintjén maradt. Nem frissítették az országunk társadalmi valóságához képest. Ez ugyanakkor nem jelenti a bélyegilletékek olyan mértékű emelését, amely már korlátozza érinti a polgárok igazságszolgáltatáshoz való jogát” – tette hozzá Elena Costache.

A bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló, 2023-ban elfogadott törvény fokozatosan 60 évre emeli a bírák minimális nyugdíjkorhatárát.

korábban írtuk

Megnyirbálta a kormány a közalkalmazottak bérpótlékát, munkabeszüntetéssel fenyegetőznek a dolgozók
Megnyirbálta a kormány a közalkalmazottak bérpótlékát, munkabeszüntetéssel fenyegetőznek a dolgozók

Elfogadta hétfő délutáni ülésén a bukaresti kormány azt a rendeletet, amely alapján havi bruttó 300 lejre korlátozzák a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
Hirdetés
Hirdetés