Hirdetés

Csíkszeredában a székely főváros?

Az RMDSZ-nek tulajdonított székelyföldi autonómiatervezetből közölt részleteket a bukaresti Hotnews.ro hírportál, amelynek állítása szerint a még nem nyilvános dokumentumot a szövetség parlamenti képviselői bocsátották rendelkezésére. 

Rostás Szabolcs

2014. szeptember 07., 14:482014. szeptember 07., 14:48

Az RMDSZ közleményben reagált az állítólagos kiszivárogtatásra, amelyben nem cáfolja, hogy a statútumáról van szó, mindössze annyiban pontosít: a tervezet általa vállalt, végleges változatát a közvita előtt saját honlapján teszi majd közzé román és magyar nyelven egy időben.

A Hotnews.ro által szemlézett szövegváltozat több ponton különbözik attól a tervezettől, amelyet lapunk szerzett meg, és elemzett májusban. A mostani változat szerint például nem Hargita, Kovászna és Maros megye társulása kapna különleges státust, hanem az ezen megyék egyes közigazgatási egységeiből álló Székelyföld autonómiáját és jogi státusát ismerné el a törvény. A portál szerint a Székelyföldet egy 77 tagból álló, közvetlenül választott regionális tanács és egy Csíkszeredában székelő végrehajtó testület vezetné. Ez utóbbi tagjait Székelyföld elnöke nevezné ki a régió hivatalos közlönyében publikált rendeletben.

A hírforrás által idézett autonómiatervezet a régiós szintre kerülő kompetenciákat, az állami közvagyon és az adóbevételek elosztását is részletezi, és kitér arra, hogy – a katonai intézmények kivételével – a Székelyföldön a magyar nyelv is hivatalos státust kapna. A régiónak és az azt alkotó megyéknek saját zászlójuk és címerük lenne, amelyeket a regionális, valamint a megyei tanácsok fogadnának el.

A régió táblabíróságainak, törvényszékeinek és bíróságainak bírái és ügyészei egyharmad arányban a román, kétharmad arányban pedig a magyar közösség tagjaiból állnának, ugyanakkor azokon a településeken, ahol a magyar lakosság kisebbségben van, a bíróságok munkatársainak legkevesebb egyharmada magyar kell legyen.

A statútumot ismertető cikkében a Hotnews úgy véli, nehezen hihető, hogy „a magyaroknak etnikai alapon kollektív jogokat biztosító\" tervezet elnyeri a román pártok támogatását a novemberi elnökválasztási kampány idején, és a portál szerint az RMDSZ aligha maradhat kormányon autonómiatervezete közzététele után. A cikkíró szerint az autonómiatervezet hisztérikus vitát vált majd ki a román politikában, és a nacionalista szavazótáborral rendelkező kormányzó szociáldemokraták (PSD) igyekeznek majd minél élesebben elhatárolódni az RMDSZ-től.

Mint arról beszámoltunk, a napokban Victor Ponta kormányfő és helyettese, Liviu Dragnea közigazgatási miniszter egyaránt leszögezte, ellenzik koalíciós partnerük területi autonómiát célzó kezdeményezését. Az MTI emlékeztet: Máté András alsóházi frakcióvezető a múlt héten úgy nyilatkozott, az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezetéről belső vita folyik, és csak azt követően bocsátják közvitára, majd terjesztik a parlament elé, hogy az RMDSZ valamennyi szenátora és képviselője megfogalmazza formai és érdemi módosító javaslatait.

Az RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. A tervezet előkészítésébe időközben a Magyar Polgári Pártot (MPP) is bevonták, az állítólag már elkészült törvénytervezet nyilvánosságra hozatalát azonban rendre elnapolták.

Izsák: nincs alkotmányos akadály 
Izsák Balázs szerint nincs alkotmányos akadálya a székelyföldi autonómiának. A Székely Nemzeti Tanács elnöke szombaton Debrecenben, a III. debreceni székely napon leszögezte: Székelyföld autonómiájának megteremtése a történelmi önazonosság kifejezését szolgálja, amit a régió lakossága önkormányzati közösségben kíván megvalósítani. Izsák kitért Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ama álláspontjára, miszerint Románia jelenlegi alkotmánya mellett nem lehetséges az autonómia kivívása. Az SZNT elnöke szerint nincs alkotmányos akadálya Székelyföld autonómiájának, amelyet az egységes és oszthatatlan román államon belül képzelik el, éppen ezért az autonómia ellenzői által hozott érdeket kell lebontani. Közölte azt is, meg kell akadályozni a nem megfelelő közigazgatási átalakítást Székelyföldön, s ha kell, a cél elérése érdekében további megmozdulásokra, akár útlezárásokra is szükség lesz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés