
Cseke Attila: nem javasolunk egységes csökkentést minden településen
Fotó: gov.ro
A fejlesztési miniszter szerint drasztikus lépésre van szükség a helyi és központi közigazgatás átszervezésében, így a kabinetekben és önkormányzatokban dolgozó tanácsadók és alkalmazottak száma radikálisan csökken, hogy redukálódjon a költségvetési nyomás és javuljon a hatékonyság.
2025. augusztus 27., 09:482025. augusztus 27., 09:48
Cseke Attila fejlesztési, közmunkákért és közigazgatásért felelős miniszter kedd este az Antena3 egyik műsorában kijelentette: a hatóságok
A miniszter szerint a csökkentés nem egységes, hanem a hatékonyság és a szervezeti állapotok alapján történik majd: ahol az önkormányzat vagy hivatal már most is a maximális létszám alatt működik, ott kisebb lesz a leépítés mértéke.
– írja a Hotnews.ro portál.
„A helyi közigazgatásban a munkahelyek számának csökkentését javasoljuk, de egy olyan rendszerrel, amelyet korrektnek és alkalmazhatónak tartunk. Nem javasolunk egységes csökkentést minden településen. A csökkentés mértéke mintegy 20 százalék feletti lesz, de ahol a hivatal eddig is a maximális létszám alatt működött és hatékonyan kezelte a szervezeti struktúrát, ott a változtatás kevésbé lesz érezhető” – magyarázta a miniszter.
Hangsúlyozta, hogy a leépítés nem mindenhol jár majd elbocsátásokkal, hiszen
„Ahol azonban a létszám teljes, ott a csökkentés intézményi átszervezést jelent majd, és néhány alkalmazottnak távoznia kell. Ahol 20–25 százalékos csökkentést vezetünk be, ott automatikusan szerkezetátalakítás következik.
– tette hozzá Cseke.
„Az alpolgármestereknél a tanácsadói kabineteket megszüntetjük. A minisztereknek a jelenlegi 4 helyett 3 tanácsadójuk lesz. A miniszterelnöknek 8 helyett 5, ugyanígy a miniszterelnök-helyetteseknek és a központi közigazgatásban is. Tehát 6 000 poszt marad a 10 000-ből. Emellett a helyi rendőrségnél további kb. 4000 állást szüntetünk meg. Összesen körülbelül 40 000 poszt megszüntetéséről van szó:
– részletezte a Cseke.
A kedd esti koalíciós ülésen megállapodás született a főbb témákról – erősítették meg politikai források a HotNewsnak. Szerdán a fiskális technikai munkacsoport folytatja a tárgyalásokat, de nagyobb változtatások nem várhatók. A második intézkedéscsomag a döntéshozatali átláthatóság után kerül a kormány elé. Pénteken – vagy legkésőbb jövő hétfőn vagy kedden – Ilie Bolojan miniszterelnök a parlament előtt vállal felelősséget a csomagért.

Nicușor Dan államfő is részt vett a koalíciós pártok vezetőinek keddi ülésén. A kormányra jelentős nyomás nehezedik a tanügyi, valamint az igazságszolgáltatásban dolgozók részéről a megszorítások miatt.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
Újabb kilenc elhalálozást okozott az influenzavírus Romániában a múlt héten; ezzel húszra nőtt az idei influenzaszezon haláleseteinek száma – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Románia egy mélyreható nemzeti megbékélési folyamat és az államhatalmi ágak közötti egyensúly újjáépítésének kezdetén áll – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan a Bukarestbe akkreditált nagykövetekkel tartott éves találkozóján.
A bukaresti ítélőtábla csütörtökön elutasította a keresetet, amelyben egy civil szervezet az igazságügyi törvényeket felülvizsgáló munkacsoport létrehozásáról szóló miniszterelnöki döntés végrehajtásának felfüggesztését kérte.
Törökország idén vadászgépeket küld Észtországba és Romániába a NATO légtérrendészeti misszióinak keretében – jelentette be csütörtökön a török védelmi minisztérium.
A román kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más sérülékeny csoportokat ellátó bentlakásos intézményekben az egy főre jutó élelmezési keret összege.
Határozottan és egyértelműen ellenzi a prostitúció legalizálását célzó törvénytervezetet a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia – szögezte le csütörtöki állásfoglalásában a Böcskei László nagyváradi megyés püspök által elnökölt testület.
Független vizsgálatot rendelnek el az igazságszolgáltatási rendszer véletlenszerű ügyelosztási rendszeréről, valamint kidolgozzák az öt évre szóló többéves tervet a román bíróságok és ügyészségek humánerőforrás-hiányának kezelésére.
szóljon hozzá!