
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter
Fotó: Haáz Vince
Januárban és februárban ellenőrzéseket végzett az Ilfov megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) a jelenleg kivizsgálás alatt álló idősotthonoknál, de csak kisebb rendellenességeket találtak – nyilatkozta hétfőn az egészségügyi miniszter.
2023. július 10., 17:332023. július 10., 17:33
2023. július 10., 17:462023. július 10., 17:46
Alexandru Rafila beszámolója szerint az év eleji ellenőrzéseken a DSP a szennyes ágynemű tárolási módját kifogásolta, illetve azt, hogy az alkalmazottak egy része nem végezte el a higiéniai képzést. „Nem hiszem, hogy ilyen problémák voltak azoknál a központoknál" – idézte az Agerpres a minisztert.
A miniszter hangsúlyozta, a hatósági ellenőrzések sok esetben a „papírokra" korlátozódnak, az otthonokban zajló tulajdonképpeni tevékenységre nem terjednek ki. „Kell beszélni a páciensekkel és az ellátást nyújtó orvosokkal, össze kell vetni a szolgáltatói szerződésekbe foglaltakat azzal, ami a valóságban zajlik az otthonokban” – szögezte le, hozzátéve, hogy az egészségügyi minisztérium javasolni fogja a vonatkozó törvények módosítását.
A miniszter beszámolt arról is, hogy
Szintén hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă kijelentette, elfogadhatatlan, ami az idősotthonokban történt, ahol bizonyítottan rosszul bántak a betegekkel.
A politikus a pártja nevében arra kérte az illetékes állami intézményeket, a lehető leggyorsabban intézkedjenek a felelősek megbüntetéséről. Arra a kérdésre, hogy szerinte politikai elszámoltathatóságra is szükség van-e ebben az ügyben,
Arra a felvetésre, hogy Marius Budăi munkaügyi miniszter nem intézkedett az idősotthonok ügyében az ügyészségi vizsgálatok elkezdése után, a PNL elnöke úgy reagált, bízik abban, hogy a miniszterelnök a határkörével élve megfelelően fog cselekedni.

A rendőrség, valamint a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) februárban hivatalból kezdett el vizsgálódni bizonyos bentlakásos otthonok helyzetével kapcsolatban – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek ügyészségi források.

Azonnali ellenőrzéseket rendelt el vasárnap Marcel Ciolacu miniszterelnök minden olyan bentlakásos otthonnál, ahol gyerekeket, időseket vagy fogyatékkal élőket gondoznak.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!