
2009. október 29., 13:472009. október 29., 13:47
A Pro Democratia Alapítvány, a Jogi Forrásközpont, a Trancparency Románia és a Sajtófigyelő Ügynökség szerint az a tény, hogy a parlament létszámának csökkentéséről és az egykamarás parlament bevezetéséről szóló népszavazást az államfőválasztás napjára írták ki, sértheti az alkotmány 57. cikkelyét, amely az állampolgári szabadságjogok gyakorlását rögzíti. A szóban forgó cikkely szerint „a román állampolgároknak, a külföldi állampolgároknak és a hontalanoknak oly módon kell gyakorolniuk az alkotmányos jogokat és szabadságokat, hogy azzal ne korlátozzák mások szabadságjogait.”
A civil szevezetek rámutatnak: csak az elnök írhat ki népszavazást, jelen pillanatban pedig Traian Băsescu államfő kezében két adu is van: államfőként kiírhatta a népszavazást, miközben maga is jelöltként indul az elnökválasztáson. Ennek nyomán két plakáton is szerepelhet: az egyiken elnökjelöltként, a másikon pedig a népszavazást népszerűsítve. Így a többi elnökjelölt hátrányos helyzetbe kerül.
Victor Alistar, a Transparency International Románia vezetője szerint nagy a veszélye annak, hogy a novemberi választások megszervezésének módja miatt nagy a veszélye a tömeges csalásnak, még nagyobb, mint a választási turizmusnak. Mint kifejtette, mindkét választáson ugyanabban a szavazókörben, ugyanabban a fülkében kell voksolni, és mindkét szavazás esetében ugyanazon választói névjegyzéket kell aláírni. „Így a választásokat nagyon könnyű elcsalni, és nagyon nehéz felügyelni” – mutatott rá Alistar.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).