
Fotó: Gov.ro
A kormány jól teljesít, a rotációra a koalíciós megállapodásban rögzítetteknek megfelelően kerül sor – politikai források szerint ezt mondta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă kormányfő a területi szervezetek vezetőinek egy vasárnapi informális ülésen.
Pártforrások szerint Ciucă rámutatott, jelenleg az alakulat támogatottsága nagyobb, mint amikor átvette annak vezetését, a párt biztosította az ország stabilitását, megtette, amit megígért. Ugyanakkor a PNL nem provokált senkit és nem is válaszolt a politikai provokációkra – nyomatékosította.
A kormány jól teljesít, a nehéz gazdasági helyzet ellenére az eddigi legjobb évet zárta az uniós alapok abszorpciós rátája tekintetében.
Mint arról beszámoltunk,
Mint ismeretes, a PSD, a PNL és az RMDSZ alkotta koalíció 2021 novemberében aláírt alapdokumentumában az szerepel, hogy az Országos Koalíció Romániáért közös kormányzása 2024-ig tart, a PNL és a PSD pedig egyenlő ideig, rotációs alapon tölti be a miniszteri tisztséget. Így a PNL által delegált Nicolae Ciucă helyét 2023 május 25-étől a PSD jelöltje – a jelenlegi állás szerint Marcel Ciolacu pártelnök – veszi át.
Ennek nyomán a PSD-s miniszterelnök-helyettes helyét egy PNL-es veszi át, emellett a közlekedési és a pénzügyi tárca a PSD-től a PNL-hez „vándorol”, míg az európai forrásokért felelős és az igazságügyi a PNL-től a PSD-hez.
Emellett a PSD átadja a kormányfőtitkári tisztséget a PNL-nek, amiért cserében megkapja attól a miniszterelnöki kancellária vezetését.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.
szóljon hozzá!