
Dragoș Tudorachét, a miniszterelnöki hivatal vezetőjét jelölte belügyminiszternek kedden Dacian Cioloș kormányfő.
2016. szeptember 06., 12:472016. szeptember 06., 12:47
2016. szeptember 06., 12:552016. szeptember 06., 12:55
A tárca eddigi vezetője, Petre Tobă csütörtökön jelentette be lemondását, miután az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közölte: bűnpártolás gyanújával akar bűnvádi eljárást indítani ellene. A vádhatóság szerint Tobă iratok titkosításának feloldását megtagadva segédkezett abban, hogy a belügyi titkosszolgálat vezetői saját használatra vásároljanak olyan javakat, amelyeknek semmi közük nem volt az operatív munkához.
Tudorachét Brüsszelből hozta magával Cioloș szakértői kabinetjébe. A jogi végzettségű Tudorache romániai bírói karrierjét hagyta ott 2002-ben a nemzetközi intézményekben (EBESZ, EU) betöltött különböző tisztségekért: a bukaresti miniszterelnöki hivatal élére való kinevezése előtt, 2015 márciusa és novembere között az Európai Bizottság migrációs és uniós belügyek főigazgatóságának koordinációs és stratégiai igazgatója volt.
Az új belügyminiszter feladata lesz egyebek mellett a december 11-ére kiírt parlamenti választások megszervezése. Cioloș a jelölés bejelentésekor elutasította azokat a sajtóban megjelent találgatásokat, melyek szerint a voksolás befolyásolási szándéka miatt küldi „saját emberét\" a belügyminisztérium élére. A kormányfő leszögezte: Tudorache nem indul a választásokon, ő pedig azt kérte tőle, hogy a parlamenti pártokkal konzultálva minél átláthatóbban szervezze meg a voksolást.
A miniszterelnöki hivatal élére Cioloș eddigi kabinetvezetőjét, Paul Ghiorghiut jelölte. A kormányfő bevallotta: nehéz lett volna „kívülről\" hozni új tisztségviselőket egy olyan kormányba, amelynek mandátuma négy hónapon belül véget ér. A miniszterelnöki hivatal vezetője tagja a román kormánynak. Ebben a minőségben Tudorache „beugróként\" júliusban ideiglenesen a távközlési és információs technológiai minisztériumot is vezette rövid ideig. A román alkotmány szerint ha egy minisztérium élén üresedés támad, annak vezetését másfél hónapig ideiglenesen egy másik kormánytag is átveheti, amíg megtalálják és kinevezik a következő minisztert.
A lemondott belügyminiszter felmentéséről és az új kinevezéséről az államfő dönt a miniszterelnök előterjesztése alapján.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!