
Továbbra sem kíván Dacian Cioloş miniszterelnök elindulni a decemberi parlamenti választáson.
2016. október 02., 14:372016. október 02., 14:37
2016. október 02., 19:532016. október 02., 19:53
A kormányfő ezt pénteken jelentette ki, arra reagálva, hogy Klaus Johannis államfő az Európai Néppárt európai parlamenti frakciója vezetőségének csütörtöki tanácskozásán ugyanakkor arra szólította, valljon nyilvánosan színt melyik párttal szimpatizál, illetve lát esélyt a jövőbeni együttműködésre.
A kormányfő pénteken leszögezte: nem indul el a választáson, és hozzátette: ő nem értette úgy az elnök nyilatkozatát, hogy az arra kérte: induljon el a megmérettetésen.
Mint arról beszámoltunk, Johannis csütörtökön közölte, nem kíván a decemberi parlamenti választást követően független kormányfőt kinevezni. Johannis leszögezte: a választásokat követően Romániának politikai kormánya lesz. „Ez azt jelenti, hogy minden tagja egy parlamenti párt képviselője lesz. Így működik a demokrácia” – tette hozzá. Arra a felvetésre: mi történik, ha az új parlamenti többség Dacian Cioloşt jelöli kormányfőnek, kijelentette: ebben az esetben ugyanaz lész az álláspontja, mint 2009-ben. Akkor ugyanis az Emil Boc kormányát megbuktató szociálliberális ellenzék épp őt jelölte miniszterelnöknek, ám Traian Băsescu államfő elvetette ezt a lehetőséget. Az államfő arra a felvetésre, hogy számít-e arra: Cioloş a korábban általa vezetett Nemzeti Liberális Párthoz (PNL) közeledik majd, kifejtette: erre a miniszterelnöknek kell választ adnia.
„Sokan teszik fel a kérdést: Dacian Cioloş független miniszterelnök marad, majd mandátuma lejárta után visszavonul, vagy folytatni kívánjaa bizonyos projektjeit. Beismerem: személy szerint azt hiszem, jobban tenné, ha folytatná a megkezdett projekteket, akkor viszont legalább azt jelentse be, meliyk párttal szimpatizál, vagy melyikbe lépne be, vagy melyikkel tudna együttműködni a választások után” – mutatott rá az államfő, megismételve: ha Cioloş már most jelezné, mik a tervei, folytathatná a projektjeit.
Mint arról beszámoltunk, Cioloş, aki tavaly novemberi kormányfői kinevezésééig Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök tanácsadója volt, korábban pedig uniós mezőgazdasági biztos, többször is kijelentette: nem kíván elindulni a decemberi parlamenti választáson. Azt ugyanakkor nem utasította el egyértelműen, hogy a választásokat követően elfogadja a kormányfői felkérést a győztes oldaltól.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Viharos időjárásra figyelmeztető első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Azok a diákok, akik szerdán nem tudtak 9 óráig megérkezni az érettségi szaknak megfelelő kötelező vizsgájára, 13 órától tehetik le a vizsgát – nyilatkozta Sorin Ion oktatási államtitkár az Edupedu.ro tanügyi szakportálnak.
szóljon hozzá!