Hirdetés

Cioloş: nem bírja a büdzsé a „kampánybéremeléseket"

Hozzávetőlegesen 9 milliárd lejjel terhelik meg a költségvetést a parlament által az elmúlt hónapokban elfogadott bérnövelő intézkedések – nyilatkozta kedden Dacian Cioloş kormányfő.

Krónika

2016. november 01., 12:082016. november 01., 12:08

2016. november 01., 13:102016. november 01., 13:10

„Ahogy azt már sajnos megszokhattuk, választások előtt a parlament megszavaz minden bérnövelő intézkedést, anélkül, hogy számolna ezek költségvetési vonzatával. A pénzügyminiszter számításai szerint az elmúlt hónapokban elfogadott intézkedések hozzávetőlegesen 9 milliárd lejjel terhelik meg a büdzsét, ami a nemzeti össztermék 1 százalékát teszi ki. (...) Ez vagy azt eredményezi, hogy nőni fog a költségvetési hiány, ami katasztrofális lenne az országra nézve, vagy azt, hogy el kell venni a befektetésekre szánt keretből\" – mondta a miniszterelnök az Adevărul portálnak adott interjúban.

A kormányfő szerint a közszférában alkalmazott szelektív béremelés csak növeli a közalkalmazottak bérei közötti aránytalanságokat, és felemészti az egységes bértörvény finanszírozására szánt pénzforrást.

„Továbbra is számtalan olyan esetre van példa, amikor ugyanolyan végzettséggel és szolgálati idővel rendelkező, egyazon intézményen belül ugyanazon tisztséget betöltő alkalmazottak eltérő összegű bért kapnak. A százalékos fizetésemelés nem jelent megoldást ezekre a helyzetekre. A méltánytalanságokat mi az egységes bértörvénnyel szeretnénk felszámolni, amely azonban így finanszírozási forrás nélkül marad, mert ezek az intézkedések ismét felaprózzák a rendelkezésre álló keretet\" – idézte Cioloşt az Agerpres hírügynökség.

A miniszterelnök felhívta a figyelmet, hogy 2010-ben is elfogadott a parlament egy jogszabályt, amely jelentős béremelést írt elő, amely azonban alkalmazhatatlannak bizonyult. „Ugyanerre a sorsra juthat az általunk kidolgozott egységes bértörvény is, már ha valaha elfogadják azt\" – tette hozzá a kormányfő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés