
Marcel Ciolacu: az igazságos és tartós ukrajnai békét csak az Amerikai Egyesült Államok segítségével lehet elérni
Fotó: Gov.ro
Az ukrajnai béketárgyalások kapcsán Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön úgy vélekedett, hogy nem a világ vezetőinek pillanatnyi durva nyilatkozatai számítanak, hanem az igazságos és tartós béke Ukrajnában; ezt viszont csak az Amerikai Egyesült Államok segítségével lehet elérni.
2025. február 20., 15:242025. február 20., 15:24
„Szeretnék reagálni a világot foglalkoztató legfontosabb témára: az ukrajnai béketárgyalásokra. Számomra, és azt hiszem, a legtöbb romániai számára nem a világ vezetőinek pillanatnyi durva nyilatkozatai számítanak, hanem a végső cél: az igazságos és tartós béke Ukrajnában.
– idézte a miniszterelnöknek a kormányülés első felében elhangzott kijelentését az Agerpres hírügynökség.

A harmadik világháború „nincs olyan messze”, de amíg én vagyok az amerikai elnök, meg fogom akadályozni egy ilyen forgatókönyv bekövetkeztét – jelentette ki Donald Trump.
Ciolacu hozzátette: a béke az energiaárak csökkenését és egész Európa gazdasági helyrebillenését fogja jelenteni.
Azt is kijelentette, életbevágóan fontos, hogy Románia részt vegyen Ukrajna újjáépítésében, ami a román cégek számára is hasznot jelent majd.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője megbeszélést folytatott szerdán Kijevben Keith Kellogg-gal, az amerikai elnök ukrajnai és oroszországi különmegbízottjával, és ezen hangsúlyozta: az ukrajnai háborút igazságos és tartós békével kell lezárni.

Donald Trump amerikai elnök orosz dezinformáció áldozatává vált – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő szerdán Kijevben újságírók előtt, reagálva az Egyesült Államok vezetőjének kijelentésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
szóljon hozzá!