Hirdetés

CIA-börtönök: újabb adatok kerültek napvilágra

Hét évvel ezelőtt nyitották meg az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) romániai titkos börtönét, amelyben többek között a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadások kiagyalóját, Khálid Sejk Mohamedet is fogva tartották egy ideig – adta hírül a hétvégén nyilvánosságra hozott tényfeltáró írásában az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség. A börtönt a cikk szerint 2003 környékén nyitották meg, és a Britelite (Fénysugár) kódnevet kapta.

Balogh Levente

2010. augusztus 09., 09:322010. augusztus 09., 09:32

Mint arról beszámoltunk, a 2001-es terrortámadások után megindított afganisztáni, majd iraki háborút követően az Egyesült Államok hajtóvadászatot indított az általa terroristáknak tartott muszlim vezetők és harcosok ellen, akiket – az ENSZ és az Európa Tanács azóta nyilvánosságra hozott jelentései szerint – a szövetséges országok – többek között Románia, Lengyelország és Thaiföld – területén kialakított titkos börtönökben tartottak fogva és vallattak.

Mint ismeretes, az Európa Tanács svájci raportőre, Dick Marty által három évvel ezelőtt kiadott jelentés már megállapította, hogy Romániában is működött ilyen börtön. A dokumentum szerint a létesítményről Ion Iliescu korábbi, Traian Băsescu jelenlegi államfő és Ioan Mircea Paşcu volt védelmi miniszter is tudott. Egy, a liberális Norica Nicolai vezette bukaresti parlamenti vizsgálóbizottság ugyanakkor cáfolta ezeket a megállapításokat.

Az AP szerint az egyesült államok által elfogott terrorista vezetők közül négyet még 2003-ban a kubai Guantánamón létrehozott börtönbe szállították, majd anélkül, hogy erről a világ közvéleményét tájékoztatták volna, illetve biztosították volna számukra a jogi védelmet, más országokban kialakított titkos börtönökbe szállították őket, ahol mintegy két éven keresztül vallatták őket törvénytelen körülmények között.
Jonathan Hafetz ügyvéd, aki később több gyanúsítottat is képviselt a bírósági perben, úgy nyilatkozott, a George W. Bush elnök nevével fémjelzett amerikai adminisztráció azért vitte el amerikai területről a foglyokat, mert attól tartott, hogy a legfelsőbb bíróság felfedi a titkos fogolyprogram létét.

Az AP szerint nem Románia az egyetlen európai ország, ahol problémákat okozhat az egykori titkos börtönök léte: a hírügynökség úgy tudja, háborús bűnök miatt vádat emelhetnek Aleksander Kwasniewski volt lengyel elnök és Leszek Miller korábbi miniszterelnök ellen. Mindkét politikus tagadta, hogy lettek volna titkos CIA-börtönök az ország területén, ám a Helsinki Bizottság július végén olyan dokumentumokhoz jutott, amelyek bizonyítják, hogy a kétezres évek elején Lengyelországban a CIA terrorizmussal gyanúsított személyeket őrzött.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés