2008. január 25., 00:002008. január 25., 00:00
A törvényszék január 10-én tárgyalt elõször a tavaly november 20-án benyújtott pártbejegyzési kérelemrõl. Akkor a Demokratikus Szolidaritás Pártja (PDS) nevû szervezet kérte, hogy peres félként részt vehessen a tárgyaláson, ezért elhalasztották az érdemi tárgyalást. Csütörtökön azonban a PDS képviselõje nem jelent meg a tárgyaláson, és a perbe lépéshez szükséges bélyegilletéket sem fizették ki, ezért a törvényszék elutasította beadványukat, és érdemben tárgyalta az MPP bejegyzési kérelmét. „Tartalmi és formai szempontból egyaránt rendben levõnek találták az alapszabályzatot és a programot, az összegyûjtött aláírások is megfeleltek a törvény elõírásainak, úgy tûnik, nincs már akadálya annak, hogy jövõ héten kedden délben számunkra kedvezõ ítélet szülessen\" – mondta el a Krónikának Szász Jenõ, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke. A tárgyaláson csak a párt megnevezését kifogásolta az ügyésznõ, a román megnevezés mellett ugyanis hivatalosan bejegyzendõ névként a Magyar Polgári Párt megnevezés is szerepel az aktákban. „Számunkra érzelmileg is és az anyanyelv-használati jog alkalmazása szempontjából is fontos a magyar megnevezés. Az ügyvédeink ezt a hazai törvények és a nemzetközi joggyakorlat példáival is alátámasztották, és fenntartották az igényünket. A keddi ítélethirdetéskor kiderül, hogy elfogadta-e a törvényszék az érveinket. A pártbejegyzésnek azonban ez a kérdés biztosan nem lesz az akadálya\" – fejtette ki Szász Jenõ. Az ítélet ellen a párttörvény értelmében a kihirdetéstõl számított öt napon belül már csak az ügyészség fellebbezhet, ez esetben a legfelsõbb bíróság lesz illetékes dönteni a kérdésben. Bár bízik abban, hogy számukra kedvezõ döntés születik, és az ügyészség fellebbezése sem gátolja majd az MPP létrejöttét, Szász Jenõ az ítélet véglegessé válása, tehát február 4-e elõtt korainak tartja a továbbiakról nyilatkozni. A törvényszékre benyújtott alapszabályzat szerint az MPP elnöke Szász Jenõ, az elnökség tagjai Árus Zsolt gyergyószentmiklósi, Farkas Csaba székelykeresztúri, Hoffman István baróti, Tõkés András marosvásárhelyi és Orbán Mihály nagyváradi politikusok. Tisztújító kongresszust a pártbejegyzéstõl számított legkésõbb két éven belül kell tartania a pártnak, de akár a véglegessé váló ítélet másnapján is lehet már tisztújítást szervezni. A Krónika információi szerint azonban erre aligha kerül sor a helyhatósági választások elõtt, tehát az MPP – amennyiben végleges lesz a bejegyzése – ezzel a vezetéssel vág neki a megmérettetésnek.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).