A bukaresti katonai ügyészség a napokban véglegesítette a vádiratot annak a merényletnek az ügyében, amelyet 1981 februárjában követtek el Münchenben a Szabad Európa Rádió (SZER) ellen. Az 1989-es forradalom, valamint a romániai bányászjárások ügyében is eljáró Dan Voinea tábornok, ideiglenes katonai főügyész által összeállított nyomozati anyag fővádlottja nem más, mint Carlos, a Sakál néven ismert terrorista, aki a gyanú szerint a Ceauşescu-rendszer titkosrendőrsége, a Szekuritáté megbízásából tervelte ki, és hajtotta végre a bombatámadást. A dossziéban több, a merénylet idején a SZER-nél dolgozó román újságíró is sértettként szerepel. Közöttük van Neculai Constantin Munteanu, akinek a titkosszolgálatok által összeállított megfigyelési dossziéjában a bukaresti közvádlók értékes információkra bukkantak a merényletről és a Szekuritáté módszereiről. Az ügyben hamarosan kihallgatják Nicolae Pleşiţă nyugalmazott tábornokot, a kommunista titkosszolgálat külügyi hírszerzésének (DIE) volt parancsnokát is, akit a Carlos által végrehajtott merényletekben való bűnrészességgel gyanúsítanak.
A diktatúra elől nyugatra menekült román értelmiségiek – különösen a SZER munkatársainak – „ellenséges” tevékenységétől felbőszülve, Nicolae Ceauşescu 1980-ban arra utasította a külföldön is kiváló ügynökhálózattal rendelkező Szekuritátét, hogy „radikális eszközökkel” lépjen fel ellenük. „Küldjetek rá Radut!” – hangzott a diktátor kódolt parancsa, ami minden esetben a célszemély fizikai likvidálását jelentette. Ennek érdekében Bukarest „gyümölcsöző” kapcsolatokat ápolt nemzetközi terroristákkal, közöttük a hetvenes és nyolcvanas években számos merényletet végrehajtó Iljics Ramirez Sanchezzel, aki jelenleg Franciaországban tölti életfogytiglani börtönbüntetését két francia titkosügynök 1975-ös meggyilkolásáért. Ceauşescu – többek között Pleşiţă tábornok személyes közvetítésével – legkevesebb hét merénylettel bízta meg a Sakált, akinek titkos bankszámláira több millió dollárt utalt át honoráriumként. Carlos 1981. február 21-én hajtotta végre a SZER müncheni szerkesztősége elleni, nyolc sérültet követelő merényletet, azzal a „szépséghibával”, hogy a pokolgép tévedésből nem a román, hanem a cseh irodában robbant fel. Noha a bukaresti hatalom által kivégzésre ítélt Emil Georgescu főszerkesztő túlélte a merényletet, néhány hónappal később az újságírót ismeretlenek agyonszúrták. Máig tisztázatlan körülmények között hunyt el a nyolcvanas évek elején a román szerkesztőség másik két vezetője, Vlad Georgescu és Noel Bernard, ám feltételezések szerint rákbetegségük mögött ugyancsak a Szekuritáté húzódik, amelynek ügynökei radioaktív sugarakat kibocsátó berendezéseket helyeztek el a szerkesztőség irodáiban. Nestor Ratesh, a SZER exigazgatója közbenjárására a román külföldi hírszerző szolgálat (SIE) nemrég feloldotta annak a cselekvési tervnek a titkosságát, amelyben a Szekuritáté 1980-ban tucatnyi disszidens kompromittálását, majd „eltávolítását” rendelte el. Ceauşescu ügynökei nem válogattak a módszerekben: a célszemélyekről előbb azt terjesztették el, hogy külföldi – a legtöbb esetben szovjet – titkosszolgálatoknak kémkednek, később pedig bérgyilkosok alkalmazásával kellett likvidálni őket. A szekusok cinikusságára vall, hogy az intézkedési stratégia Noel Bernard konspiratív fedőneve után a Sakál elnevezést kapta.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).