
Fotó: Silviu Matei/Agerpres
Több ezren tüntettek szombat este a bukaresti Forradalom (Revoluţiei) téren, a belügyminisztérium székhelye előtt, bírálva azt a módot, ahogy a hatóságok eljártak a héten eltűnt 15 éves Olt megyei lány esetében.
2019. július 28., 11:592019. július 28., 11:59
2019. július 28., 13:272019. július 28., 13:27
A demonstrálók először a Victoriei téren, a kormány székháza előtt gyülekeztek, majd a belügyminisztérium elé vonultak, ahol este 9 óra körül már több ezer személy gyűlt össze. A tiltakozók egy perc néma csenddel adóztak az eltűnt tizenéves emlékének, és gyertyákat gyújtottak a minisztérium lépcsőin.
Egy adott pillanatban körülvették az Antena 3 hírtelevízió forgatócsoportját, és szidalmazni kezdték az újságírókat, de fizikailag nem bántalmazták őket. A tévéseket a csendőrök menekítették ki a tiltakozók gyűrűjéből. A tüntetés további incidensek nélkül ért véget.
A 15 éves, Olt megyei Alexandra Măceşanu autóstoppal indult Caracalba négy nappal ezelőtt, és többé nem került haza. A lány csütörtökön délelőtt egymás után háromszor kért segítséget az 112-es sürgősségi számon, jelezve, hogy egy férfi tartja fogva. A hatóságok azonban csak 19 órával később találták meg a helyszínt, ahol csontokra és ékszerekre bukkantak. A helyszínen azonosított 66 éves férfi előzetes letartóztatásban van, a csontokról törvényszéki orvostani vizsgálat fogja megállapítani, hogy emberi eredetűek-e.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
szóljon hozzá!