Fotó: Veres Nándor
Több szálon folyik a vizsgálat annak a vaslui-i lánynak az ügyében, aki július végi nagykorúsági bulija után több társával együtt koronavírusra utaló tünetekre panaszkodott, ám hiába végezték el a tesztet, nem várták meg az eredményét, és – összesen 29-en – a tengerpartra utaztak, hogy ott folytassák az ünneplést.
2020. augusztus 10., 10:592020. augusztus 10., 10:59
2020. augusztus 10., 11:012020. augusztus 10., 11:01
A fiatalok costineşti-i panziókban voltak elszállásolva. Az egyik lány apja mentős Vasluiban – amikor utóbbi augusztus 3-án megtudta, hogy a teszt pozitív, egy mentőautóval gyermeke után eredt. Közben a katasztrófavédelmi felügyelőség különlegesen felszerelt kisbuszt küldött a társaságért. A fiatalokat letesztelték a bârladi kórházban, és tízen pozitív mintát adtak.
– számolt be hétfőn a Digi24 hírportál. A nyomozók nemcsak a bulizók felelősségét vizsgálják, hanem a mentős apukáét is, aki a törvény szerint kontaktszemélynek számít, ezért normális körülmények között nem lett volna szabad elhagynia otthonát.
A rendőrök várják a megyei tisztiorvosi szolgálat válaszát, hogy a mentős engedélyt kapott-e a kiszállásra. A belső szabályzat szerint a mentősök kérhetnek ingyenes szállítást családtagjuk számára, de az említett esetet bonyolítja, hogy járványügyi kockázatot rejt magában. Ugyanakkor azt is vizsgálják, hogy a mentős miért szállította egyenesen haza lányát, és miért nem vitte kórházba úgy, ahogyan azt barátaival tették.
Közben a mentőszolgálat is fegyelmi eljárást indított alkalmazottja ügyében. Az intézményt vasárnap Nelu Tătaru egészségügyi miniszter is meglátogatta, és jelezte, hogy a minisztérium ellenőrző testülete is megvizsgálja az ügyet.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
szóljon hozzá!