
2012. április 04., 11:472012. április 04., 11:47
A gyanú szerint egy üzletember Szepessy Szabolcs miniszteri tanácsos közvetítésével ingyenes lakásfelújítással vásárolta meg Borbély László befolyását annak érdekében, hogy szerződésekhez juthasson.
Laura Codruţa Kövesi legfőbb ügyész szerdán továbbította az igazságügyi miniszternek a DNA kérését.
Borbély László szerdán, Zilahon kijelentette: a DNA eddig nem hozta tudomására, hogy mivel gyanúsítják. „Nem tudom, miről van szó. Előbb tájékozódnom kell, vagy valakinek közölnie kell velem a részleteket, nem a médián keresztül, hanem hivatalos úton” – mondta a környezetvédelmi miniszter. Az igazságszolgáltatásnak teljesítenie kell kötelességét – tette hozzá.
Borbély emlékeztetett arra, hogy tavaly júliusban a DNA már próbálkozott azzal, hogy vizsgálatot indítson ellene, de utólag közölte, hogy nem folyik vizsgálat ellene.
Az RMDSZ-es politikus sajtótájékoztatót hívott össze Kolozsvárra, ott azonban csak megismételte a Zilahon mondottakat: „Ma értesültem a sajtóból erről az ügyről (...), akkor fogok bővebben nyilatkozni, ha betekintést nyerek az ügyiratba, és megtudom, miről van szó\". Hozzátette: Romániában az igazságszolgáltatás független és teljesítenie kell a kötelességét.
Dan Suciu kormányszóvivő kedden közölte, hogy Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnök szerdán a kormány székházába rendelte Borbélyt, hogy a DNA vizsgálatindítási kéréséről beszéljenek. Suciu szerint a kormányfő Markó Béla miniszterelnök-helyettessel és Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel is tárgyalt Borbély helyzetéről.
A DNA tavaly júliusi közlése szerint Ioan Ciocan, egy avasfelsőfalui üzletember 2011 során Szepessy Szabolcs miniszteri tanácsos közvetítésével megvásárolta Borbély László környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter befolyását azzal, hogy cége költségén mintegy 20 ezer euró értékben végzett lakásfelújítási munkálatokat az RMDSZ-es tárcavezetőnek. Ennek az volt a célja az ügyészek szerint, hogy Borbély befolyása révén közbeszerzési szerződésekhez jusson a miniszternek alárendelt Vízgazdálkodási Hivatalnál, és hogy prioritást élvezzen néhány, a hivatallal korábban leszerződött és folyamatban levő, vagy befejezett munkálat ellenértékének kifizetésénél. Az Agerpress hírügynökség szerint Szepessy ellen bűnrészesség gyanúja miatt már folyik a vizsgálat az ügyben.
Ioan Ciocan cége 2007-től összesen 48 munkálat elvégzésére között szerződést az állammal, ezek között szerepelnek tengerpart-megerősítések, valamint folyómeder-szabályozások is.
A vizsgálat bejelentésekor Borbély alaptalannak minősítette a nyomozóhatóság állításait, mint mondta: semmi köze nincs a DNA által említett ügyhöz.
Az ügyészek korábban kihallgatták Borbély feleségét, illetve anyatársát, házkutatást tartottak ugyanakkor Ioan Ciocan egyik bukaresti lakásában.
A vizsgálat megkezdését követően az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) bejelentette: 2010 áprilisától kezdődően vizsgálódik az RMDSZ-es politikus és felesége vagyonnyilatkozata kapcsán, a vizsgálat eredményeit azonban nem nevezte meg.
Daniel Morar, a DNA főügyésze tavaly egy interjúban ugyanakkor azt nyilatkozta: politikusok nyomást gyakorolnak a korrupcióellenes ügyészségre annak az ügynek a vizsgálata kapcsán, amelyben Borbély László környezetvédelmi miniszter neve is felmerül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.