
Bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Ecaterina Andronescu és Șerban Mihăilescu szociáldemokrata párti (PSD) szenátor – előbbi oktatási miniszter, utóbbi kormányfőtikár volt a Năstase-kormányban – ellen a Microsoft-ügy néven elhíresült szoftverbeszerzési ügyben.
2014. november 27., 20:162014. november 27., 20:16
2014. november 27., 20:332014. november 27., 20:33
A csütörtökön kihallgatásra beidézett Andronescu ellen – akinek mentelmi jogát múlt héten vonta meg a szenátus – hivatali visszaélés gyanújával nyomoznak. Andronescu csütörtökön, a DNA-tól távozóban ismét elmondta: soha senkitől nem kapott semmilyen kenőpénzt, és nem szabott külön feltételeket a pályázóknak.
A DNA ugyancsak csütörtökre idézte be Andronescu párt- és szenátortársát, Şerban Mihăilescut, aki a Năstase-kormányban kormányfőtitkárként tevékenykedett, és aki szintén érintett az ügyben. Az ügyészek vele is közölték, hogy bűnvádi eljárást indítottak ellene hivatali visszaélésre való felbujtás, befolyással üzérkedés és pénzmosás miatt.
Mint ismeretes, az ügyben összesen kilenc volt oktatási, illetve távközlési miniszter érintett, a DNA azzal gyanúsítja őket, hogy csúszópénzért előnyben részesítettek bizonyos cégeket az általuk vezetett minisztériumok számítástechnikai közbeszerzéseiben.
A korrupciós ügy az oktatási, az informatikai és a pénzügyminisztérium több korábbi vezetőjét érinti, akik állítólag néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadtak el, hogy a piaci árnál 30–40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!