
Fotó: Angelo Brezoianu/Agerpres
Büntetőeljárás indult a szerdai, törvénytelenül megtartott, a csendőrökkel való dulakodással és politikusok bántalmazásával „fűszerezett” AUR-tüntetés miatt – jelentette be csütörtökön a bukaresti csendőrség.
2023. május 11., 11:532023. május 11., 11:53
A szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által a parlament bejáratainál szervezett megmozdulás nyomán rendzavarás miatt indult vizsgálat.
Emellett azonosították és megbírságolták azokat a tüntetőket is, akik rátámadtak Csoma Botondra, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjére és Ludovic Orban volt miniszterelnökre, a Jobboldali Erő nevű párt elnökére.
A tüntetés miatt egyébként már szerdán 45 bírságot róttak ki, összesen 50 700 lej értékben.
Ariadna Cîrligeanu, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos bizottságának tagja szerda este kijelentette, a nála talált töltényeket két nappal korábban kapta születésnapjára. A rendőrség bűnvádi eljárást indított a fiatal nő ellen.
Mint megírtuk, az AUR rendkívül agresszív szimpatizánsai
válogatott szitkokkal illették a parlament épületébe tartó Csoma Botondot, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjét, akit lehurrogtak és megfenyegettek.
Ludovic Orbant leköpték, megütötték, lökdösték és szidalmazták.

A bukaresti csendőrség tájékoztatása szerint összesen 50 700 lejre bírságolták a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tagjait és szimpatizánsait, akik szerdán hatósági engedély nélkül tüntettek a parlament előtt.
Eközben Marcel Ciolacu, a képviselőház és a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke arról beszélt: a házbizottságban megvitatják majd, hogyan lehet fokozni a biztonsági intézkedéseket, hogy a szerdai incidens ne ismétlődhessen meg.
és manipulációnak nevezte az AUR állításait, amelyek szerint a törvénytervezet, amely ellen a tüntetést szervezték, ahhoz vezet, hogy elszakítsák a szegény családok gyerekeit családjuktól, hiszen ennek éppen az ellenkezőjére irányul.
Eközben Ionuţ Stroe, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője közölte, közös parlamenti nyilatkozat elfogadását kezdeményezi, amelyben elítélnék az AUR által alkalmazott módszereket.

Rátámadtak a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetői szerdán a bukaresti parlament épülete előtt Csoma Botond RMDSZ-es parlamenti képviselőre és Ludovic Orban volt miniszterelnökre.
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
szóljon hozzá!