
2009. február 18., 13:152009. február 18., 13:15
Szili Katalin elmondta: román partnerével megállapodtak, hogy folytatják a parlamenti elnökök félévenkénti találkozóinak sorát, biztosítva ezzel a két ország törvényhozó testületei közötti együttműködést. A stratégiai partnerség keretében aláírt megállapodás keretében szeretnék élénkíteni a szakbizottságok együttes tevékenységét is, így a külügyi bizottságok és az európai ügyek bizottságai között rendszeres találkozókat szerveznek. Fontosnak tartották a határ menti térségek fejlesztésének elősegítését. Ennek áttekintésére Budapesten és Bukarestben egyaránt „tükörhatározatot” fogadnak majd el, azokban felvázolják, hogy milyen infrastrukturális fejlesztésekre kell majd összpontosítani a figyelmet.
A magyar házelnök példaként említette az autópálya-építést, a vasúthálózat fejlesztését, valamint a Szeged és Arad közötti gázvezeték kiépítését. Az Európai Unión belüli együttműködés kérdései is napirenden szerepeltek. A Mircea Geoană szenátusi elnökkel folytatott tárgyaláson egyetértettek abban, hogy szorosabbra kell fűzni a regionális szintű együttműködést az EU-hoz az elmúlt években csatlakozott országok között. A felek szerint ugyanis csak így lehet elkerülni a „kétsebességes” Európa kialakulását a mostani gazdasági válsághelyzetben. Emil Boc miniszterelnök arról biztosította a magyar vendéget, hogy kormánya szeretné folytatni az együttműködést a magyar kormánnyal, ennek keretében folytatnák a közös kormányülések gyakorlatát. Szili Katalin örömmel fogadta, hogy az új kolozsvári polgármester az elődje által kezdett politikai irányvonalat szeretné tovább vinni. Boc a kincses város első polgáraként a mindennapos munka során szorosan együttműködött az ottani magyar közösséggel. Vendégének hangsúlyozta: ebben a szellemben kíván tevékenykedni kormányfőként is.
Roberta Anastase tájékoztatta magyar partnerét, hogy a román parlament illetékes bizottságai elkezdték az előző parlamenti ciklusban elakadt kisebbségi törvény vitáját.
A házelnök nem kívánta kommentálni Göncz Kinga külügyminiszternek az előző napon elhangzott nyilatkozatát, amelyben a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumával (KMKF) kapcsolatos parlamenti határozat esetleges felülvizsgálatáról beszélt. Szili Katalin elmondta: pusztán a külügyminiszter magánvéleményéről van szó, e témában előzetesen nem történt egyeztetés sem a parlamenti pártok, sem pedig a Külügyminisztérium és a parlament között. Ez a kérdés tehát nincs napirenden – szögezte le Szili Katalin.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogat és nem vesz részt olyan kormányban, amelyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) is ott van, függetlenül attól, hogy azt technokrata miniszterelnök vezeti vagy sem – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Kormányalakítási megbízást kért George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Nicușor Dan államfőtől az elnökkel a kormányalakításról folytatott hétfői egyeztetésen.
Az infláció és a megélhetési költségek jelentik a lakosság legfőbb aggodalmát, a társadalomban pedig a bizalmatlanság és a pesszimizmus uralkodik Románia jövőjét illetően, a politikai instabilitás pedig az egyik legfontosabb téma a közvélemény körében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogad el olyan kormányt, amelyet Ilie Bolojan vezet, és kizár bármiféle együttműködés a Nyugat-barát pártokon kívüli erőkkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.