
Bukarest határidőt kér az Európai Bizottságtól, állapítsa meg, meddig fogja figyelemmel kísérni a román igazságszolgáltatást, és mikor zárja le az éves országjelentések készítésének gyakorlatát – derült ki szerdán a román kormány közleményéből.
2016. január 28., 11:052016. január 28., 11:05
A bukaresti kabinet üdvözölte az uniós végrehajtó szerv által szerdán közzétett, Romániára vonatkozó éves jelentés következtetéseit. Ebben összegezték a román igazságszolgáltatásban, kiemelten a korrupcióellenes harcban tapasztalt előrelépéseket és hiányosságokat.
A bukaresti kormány szerint a dokumentum megerősítette, hogy Románia fejlődött, és úgy ítélte meg, hogy ez már a harmadik kedvező értékelés, amely igazolja, hogy a korrupcióellenes harc és az igazságügy területén végrehajtott román reformok tartósak és fenntarthatóak.
Az előrelépések világosabb elismerését jelentené – olvasható a közleményben –, ha a dokumentumban szerepelne az is, meddig kísérik még figyelemmel a romániai igazságszolgáltatási reformokat. A kedvező következtetések miatt a román kormány úgy véli, megteremtődtek az ellenőrzési és együttműködési mechanizmus (MCV) lezárásának feltételei, és a célok teljesítését Románia saját hatáskörben követhetné nyomon az országos korrupcióellenes stratégia keretében.
A brüsszeli jelentést Klaus Johannis elnök is üdvözölte. Szerinte országa közelebb került a Brüsszel által megfogalmazott célokhoz, és visszafordíthatatlanul elkötelezett marad a jogállamiság megerősítése és az igazságszolgáltatás függetlensége mellett.
Brüsszel Románia 2007-es EU-csatlakozásakor határozta el, hogy figyelemmel kíséri igazságszolgáltatási rendszerét, ugyanis az EU úgy vélte, hogy Romániában még igen elterjedt a korrupció. A bukaresti hatóságok arra számítottak, hogy öt évig tart a monitorizálás, de ez a határidő eltelt, és Brüsszel csak annyit közölt, hogy addig alkalmazzák az ellenőrzési és együttműködési mechanizmust, amíg Románia nem teljesíti a vállalt célokat.
Miközben a diákok házi feladatot íratnak vele, nyelveket tanulnak és vizsgákra készülnek, a pedagógusok óravázlatok, tesztek és értékelések összeállítására használják a mesterséges intelligenciát.
Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
szóljon hozzá!