
Fotó: Ukrán mezőgazdasági minisztérium
Harminc napra meghosszabbíthatja Románia az ukrán gabona behozatalára vonatkozó tilalmat – jelentette be hétfőn Marcel Ciolacu miniszterelnök.
2023. szeptember 18., 13:112023. szeptember 18., 13:11
A kormányfő elmondta, jelenleg várják, hogy az EU-illetékesekkel folytatott egyeztetések nyomán Ukrajna milyen javaslatokkal áll elő a gabonaexport hatékony ellenőrzésére.
Ez a várakozások szerint hétfőn megtörténhet, ugyanakkor
Ciolacu szerint ez egy, az ukrán kormányfővel kötött „gentlemen’s agreement” eredménye, amely értelmében Kijev nem kéri, hogy Romániába szállíthasson gabonát.
Azt is megjegyezte: utasította a mezőgazdasági és a gazdasági minisztert, hogy dolgozzanak ki egy közös rendelettervezetet, amely révén 30 nappal meghosszabbítják az ukrán gabona behozatalára vonatkozó tilalmat, ha Kijev mégis az export újraindítását kérné.
Ciolacu szerint a moratórium meghosszabbítására a helyzet tisztázása miatt lehet szükség.
A román kormány még pénteken közolte:
amelyet eddig az ukrán mezőgazdasági termékek importjának korlátozása előzött meg.
A román gazdák érdekvédelmi szövetségei kedden nyílt levélben követelték az ország vezetőitől és Brüsszeltől az ukrán gabonaimport tilalmának meghosszabbítását, kilátásba helyezve, hogy ellenkező esetben munkagépeikkel eltorlaszolják az ország határátkelőit és a konstancai kikötőt.
Májusban az Európai Unió engedélyezte öt tagországnak – Bulgáriának, Magyarországnak, Lengyelországnak, Romániának és Szlovákiának –, hogy megtiltsa az ukrajnai búza, kukorica, repce és napraforgó importját a helyi gazdák védelmében. A brüsszeli testület most arra a következtetésre jutott, hogy a május óta bevezetett intézkedéseknek köszönhetően az Ukrajnával határos öt tagállamban „megszűntek a piaci torzulások”.
Ezek között olyan szabályozási lépések is lesznek, amelyek visszafogják a gabonakínálat megugrását, például egy e célt szolgáló exportengedélyezési rendszer. Ukrajnának legkésőbb hétfőig cselekvési tervet kell benyújtania az Európai Bizottságnak a tervezett intézkedésekről.
Kijev egyébként hétfőn közölte,
Bulgáriában eközben hétfőn a gazdák román-bolgár határon található a Giurgiu-Rusze és a Vidin-Calafat határátkelő blokádjával tiltakoztak amiatt, hogy az EB nem hosszabbította meg a moratóroiumot.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
szóljon hozzá!