Hirdetés

„Talpig hazafi”: Dragnea az EU tisztségviselőit és a külföldi vállalatokat bírálta a PSD első kampányrendezvényén

•  Fotó: PSD

Fotó: PSD

Az Európai Unió tisztségviselőit, a külföldi nagyvállalatokat és az ezeket „kiszolgáló” Klaus Johannis államfőt bírálta a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) első európai parlamenti (EP-) választási kampányrendezvényén pénteken Liviu Dragnea pártelnök.

MTI

2019. április 13., 07:262019. április 13., 07:26

Dragnea Olténia fővárosában, Craiova központjában, több mint húszezer ember előtt mondott beszédében azt hangoztatta, hogy az Európai Unióban a régi tagállamok is saját érdekeiket érvényesítik, és Romániának is hazafiakra kell bíznia képviseletét, ezért a PSD listájára csak „talpig hazafi” jelöltek kerülhettek fel.

A PSD elnöke szerint a – Bukarestet a jogállamiság megsértésével vádoló – brüsszeli vezetés olyasmiért „szidja” a kormányt, amit nem követett el, de valójában csak az nem tetszik neki, hogy a PSD-kormány növelte a vásárlóerőt és a hazai termelőket támogatja.

Hirdetés

Kijelentette: a nagyáruházak parkolóiban száz, külföldi áruval megrakott nyerges-vontató mellett legfeljebb három román árut szállító teherautót látni. A bukaresti kormány nem tűrheti, hogy külföldi vállalatok megalázzák a románokat, és agyonvegyszerezett élelmiszerekkel mérgezzék gyerekeiket – mutatott rá.

Idézet
Amikor kijut majd a mi ízletes, egészséges gyümölcsünk és zöldségünk a Nyugatra, elsőként fog elkelni. Vajon örülnek, vagy haragszanak majd érte odakint? Haragudni fognak, jóemberek”

– ecsetelte a szónok. Dragnea szerint azért is haragszanak a PSD-kormányra Nyugat-Európában, mert nem engedte, hogy a fekete-tengeri lelőhelyekről „semmi pénzért” kitermeljék és külföldre vigyék a gázt, hanem kikötötte, hogy abból a román iparnak is haszna kell származzon. A PSD elnöke azt állította: azért is kritizálják a bukaresti kormányt a nyugatiak, mert nem akarja skanzennek meghagyni, hanem fejleszti kezdte a román falvakat, és ma már nincs olyan község Romániában, ahol ne lennének állami beruházások.

A pártelnök a PSD-kormányt élesen bíráló jobboldali elnököt is támadta. Szerinte Johannis idegen érdekek kiszolgálója, aki azért akarja őt rács mögé juttatni, mert attól fél, hogy számot kell adnia az utóbbi években elkövetett „visszaélésekért”, a – PSD elnöke szerint – törvénytelenül szerzett házaiért.

Romániában hivatalosan csak április 27-én kezdődik a EP-valasztások előtti négyhetes kampány, de az utcák már tele vannak a jelöltek arcképével és választási szlogenjeiket hirdető óriásplakátokkal. Románia 33 képviselőt választ meg május 26-án az új EP-be.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate

Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate
2026. november 02., hétfő

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt

Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt
Hirdetés
Hirdetés