Hirdetés

Băsescu: nincs pénz árvízi védekezésre

Románia semmilyen forrással nem rendelkezik az árvíz elleni védekezés hatékonyabbá tételére – jelentette ki tegnap Traian Băsescu államfő a közszolgálati rádióban. Az elnök szerint ezért a védekezés érdekében továbbra is költségvetési tételek átcsoportosítása szükséges.

Balogh Levente

2010. július 08., 10:172010. július 08., 10:17

„Az eddigi árvizek nyomán már nem maradtak források arra, hogy javítsuk a védekezési képességet egy esetleg ősszel, vagy jövőre bekövetkező áradás megfékezésére. Jövőre is ugyanilyen problémákkal szembesülünk majd” – hangoztatta Băsescu. Az államfő szerint még a helyreállításra is alig jut pénz, miután a közalkalmazotti bérek, a társadalombiztosítás és az államadósság fedezésére a költségvetés mintegy nyolcvan százalékát költi el az állam. Az elnök a táppénzcsalás jelenségéről is beszélt.

Mint kifejtette, ez mára jelentős korrupciós ágazattá nőtte ki magát, amit az is bizonyít, hogy az eddig megvizsgált 12 ezer dossziéból háromezret küldtek el felülvizsgálatra. Kifejtette, a nyugdíjrendszer problémái abból is fakadnak, hogy a betegnyugdíjasok száma csupán néhány év alatt 400 ezerről 900 ezerre nőtt, ami gyanús, és egy olyan hálózat létére enged következtetni, amelynek célja, hogy meglopja az államot. Az alkotmánybíróság döntését, amellyel megsemmisítette a kormány gazdasági megszorító csomagjának a nyugdíjak 15 százalékkal való csökkentésére vonatkozó részét, politikai, nem pedig alkotmányos döntésnek minősítette.

Álláspontja szerint az ennek nyomán bevezetett áfaemelés nem jó megoldás, mivel nem ott hat, ahol kellene – a közalkalmazotti és szociális kiadások csökkentésében –, és a parlamentet tette felelőssé érte, amiért megtámadta a nyugdíjcsökkentésre vonatkozó határozatot. Băsescu úgy véli: el kell felejteni a „sablonos meséket” a nyugdíjasok helyzetéről. Bár szerinte nem megfelelő nagyságú a jövedelmük, a 2007-es statisztikai kimutatások szerint a nyugdíjasok körében csupán 15,7 százalékos a szegénység, míg a fiatalok körében 37 százalékos.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés