
Fotó: Mediafax
2009. október 29., 09:122009. október 29., 09:12
Az elnök kedden este úgy vélte: ez vagy oly módon érhető el, hogy a parlament mandátumát meghosszabbítják egy évvel, vagy úgy, hogy az elnök hivatali idejét csökkentik ugyanennyivel.
Mint ismeretes, a 2003-as alkotmánymódosítás rögzítette, hogy az államfő mandátuma – francia mintára – ötéves legyen. Băsescu a Társadalmi Párbeszédcsoport (GDS) szervezettel folytatott megbeszélésen úgy nyilatkozott, a parlamenti és az államfőválasztás időpontjának szétválasztása rossz tapasztalatot hozott.
„Teljes tévedésben vagyunk, mivel az államfőválasztások alkalmával is a pártoké a főszerep” – mondta az elnök. – „Már az alkotmány nyomán is az a helyzet áll elő, hogy az államfő kijelöli a kormányfőt, erre a pártok teljes energiájukkal a jelöltjeiket támogatják. Vagy módosítani kell az alkotmányt, vagy mindkét intézmény mandátumát négy vagy öt évben kell megállapítani” – vélekedett az államfő.
Rámutatott, a parlamenti választásokat már csak azért is azonos időpontban kell megszervezni az államfőválasztással, mert az európai parlamenti választások miatt idén is túlzsúfolttá vált a politikai naptár. A helyzet megoldására az államfő „gyors alkotmánymódosítást” lát szükségesnek. Băsescu egyúttal úgy vélte, demagógia azt kérni egy államfőtől, hogy elfelejtse, melyik pártból érkezett.
| Beidézte tegnapra a képviselőház védelmi bizottsága Vasile Blaga ügyvezető belügyminisztert és Constantin Degeratu tábornokot, Traian Băsescu államfő volt védelmi tanácsadóját, miután kiszivárgott, hogy az államfő korábban állítólag szabad eltávozást ígért Omar Hajsszamnak, annak a szíriai üzletembernek, akiről kiderült, hogy köze volt három román újságíró iraki elrablásához. Az ügy annak kapcsán robbant ki, hogy korábban Marian Vanghelie, a Szociáldemokrata Párt bukaresti szervezetének elnöke arról beszélt: valakik rá akarták tenni a kezüket a belügyminisztérium hírszerző szolgálatának archívumára, amelyben kompromittáló adatok találhatók az államfő kisebbik lányáról, az európai parlamenti mandátumot szerzett Elena Băsescuról. Azt is közölte, hogy az államfőről szóló iratok eltűntek az archívumból, kivéve egyet, amelyben a Hajsszam-ügyben való érintettségéről van szó. Ezt követően közölte a Gardianul című bukaresti napilap egy, Hajsszam és Degeratu közötti, 2005-ös párbeszéd hangfelvételének kivonatát, amelyben Hajsszam arról beszél: Băsescu azt ígérte neki, hogy haja szála sem fog görbülni. Ezt követően azonban Hajsszamot terrorizmus vádjával elítélték, ám máig tisztázatlan körülmények között sikerült elmenekülnie az országból. Băsescu cáfolta az érintettségét, mondván, kampányfogásról van szó, Blaga és Degeratu pedig nem jelent meg a védelmi bizottság tegnapi ülésén. |
„Az elnök erőfeszítéseket tesz, hogy kiegyensúlyozott legyen, mivel minden román elnöke, de nem kérhetik tőle, hogy elfelejtse azt a pártot, amely támogatta, és amelyben barátai vannak. Ez embertelen” – vélte az államfő, aki szerint az is demagógia, ha az elnöktől azt kérik, hogy politikailag semleges legyen.
Az államfő elnökválasztással kapcsolatos nézeteivel egyetértett Markó Béla RMDSZ-elnök is, aki ugyanakkor emlékeztetett, hogy annak idején mindegyik párt, sőt maga Băsescu is egyetértett azzal, hogy ne egyszerre rendezzék a két választást.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az elnökválasztások kapcsán máris olyan a közhangulat, mintha parlamenti választás lenne, mivel közszájon forog, hogy az államfő megválasztását követően új kabinet lesz. Markó Béla ezért amellett szállt síkra, hogy csökkentsék ismét négy évre az államfői mandátumot.
Az alkotmánymódosításról megszólalt Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke, a szövetség államfőjelöltje is, aki szerint az alaptörvényben rögzíteni kell, hogy az államfőnek figyelembe kell vennie a miniszterelnök kinevezésénél, hogy ki mögött áll a parlamenti többség. Szerinte ez a demokrácia alapszabálya, amit mindenkinek be kell tartania.
Mindezt annak kapcsán fejtette ki, hogy a GDS-sel folytatott eszmecsere során az államfő közölte: amennyiben az általa kijelölt Lucian Croitoru vezette kormány szerdán megbukik a parlamenti szavazáson, még a november 22-i elnökválasztás előtt új miniszterelnököt jelöl.
Kelemen egyébként tegnap Sepsiszentgyörgyön arról beszélt, Románia akkor lesz normális ország, ha egy magyar jelöltnek ugyanakkora esélye lesz az államfői tisztség elnyerésére, mint egy románnak.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).