
2010. november 11., 14:492010. november 11., 14:49
Băsescu egy Bukarestben rendezett gazdasági fórumon azt mondta: a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), az Európai Bizottsággal és a Világbankkal folytatott tárgyalások során komoly nehézséget jelentett a román jogi intézmények döntéseinek „hitelessége és megbízhatósága”, mivel ezek jelentős mértékben, „indokolatlanul és alkotmányos alap nélkül” keresztezték a kormány gazdaságpolitikáját.
Nagyon nehéz helyzetbe sodorja Romániát az, hogy rendkívül fontos döntések nem alkotmányos alapon születtek – mondta Băsescu
„Azt hiszem, bárki számára egyértelmű, mennyire nevetséges az az állami intézmény, amely azt mondja: igen, a hozzájárulások alapján kell a nyugdíjak összegét kiszámítani, egy kategóriát kivéve, minket” – utalt az államfő arra, hogy az alkotmánybíróság idén júniusban korábban úgy döntött: csökkenteni lehet a szolgálati nyugdíjak szintjét, a bírák és ügyészek kivételével.
Băsescu szerint a nemzetközi pénzintézetek szakértői szintjén is zavart keltettek az alkotmánybíróság döntései, mivel nem tudták, „kivel kell tárgyalni a gazdaságpolitikáról, a kormánnyal vagy az alkotmánybírósággal?”. Hangsúlyozta: válság idején a kormány és a parlament intézkedik, nem egyéb intézmények.
Az államfő a gazdasági fórumon felszólalva leszögezte: az áfa (TVA) 24 százalékra emelését tartja a legnagyobb csapásnak, amit az ország elszenvedett, miután az alkotmánybíróság a nyáron az alaptörvénybe ütközőnek minősítette a kormány által bevezetni tervezett átmeneti nyugdíjcsökkentést.
Traian Băsescu egy héttel korábban is bírálta az alkotmánybíróságot, „több, mint vitathatónak” nevezve döntését, amelyben a taláros testület megállapította: alkotmányellenes a kormányzati felelősségvállalás a tanügyi törvény tervezetéért.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.