Hirdetés

Băsescu kezében van a Boc-kormány sorsa

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Nem hozott újdonságot a szerda a két napja kirobbant kormányválságban. A két kormánypárt továbbra is várja Traian Băsescu államfő döntését, aki aláírhatja, de el is utasíthatja Emil Boc miniszterelnök javaslatát Dan Nica szociáldemokrata kormányfőhelyettes és belügyminiszter leváltásával kapcsolatban.

Krónika

2009. szeptember 30., 18:472009. szeptember 30., 18:47

A szerda délutáni kormányülés végén Emil Boc azt kérdezte a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereitől, hogy változott-e korábbi álláspontjuk Dan Nica támogatásával kapcsolatban. Ilie Sârbu mezőgazdasági miniszter válasza után, miszerint a PSD továbbra is kiáll Nica mellett, Boc azt mondta: várja Băsescu elnök döntését az ügyben.

Egy órával a délután három órakor kezdődő kormányülés előtt Dan Nica sajtótájékoztatón közölte, hogy a PSD-s miniszterek részt vesznek a kabinet ülésén. Nica egyúttal  figyelmeztetett: 30 perccel az után, hogy Traian Băsescu államfő aláírja a belügyminiszter menesztéséről szóló határozatot,  a szociáldemokrata tárcavezetők benyújtják lemondásukat, ezzel pedig a PSD kilép a kormánykoalícióból.

A PSD vezetői egyébként sem kedden este, sem pedig szerda reggel nem jelentek meg a koalíciós egyeztetéseken, amelyeket Emil Boc kormányfő, a PDL elnöke  kezdeményezett kedden azt követően, hogy Mircea Geoană PSD-elnökkel együtt találkozott az államfővel. A megbeszélésen Traian Băsescu arra kérte a két kormánypártot, hogy koalíciós egyeztetések keretében rendezzék az azt követően kialakult helyzetet, hogy a kormányfő bejelentette: Dan Nica belügyminiszter menesztésére tett javaslatot, azt pedig el is juttatta az államelnöknek.

Sajtótájékoztatóján Nica azt kérte az államfőtől, hogy vagy utasítsa el a leváltására vonatkozó javaslatot, amely „óvodásokhoz méltó érveket tartalmaz”, vagy pedig a miniszterelnök vonja vissza a kérelmet. „A jelenlegi válság megoldhatatlan Traian Băsescu elnök valamilyen döntése nélkül” – szögezte le Dan Nica.

A délelőtt folyamán Adriean Videanu gazdasági miniszter, a PDL alelnöke azt javasolta, hogy a koalíció válassza szét a kormányfőhelyettesi és a belügyminiszteri tisztséget. A PSD tartsa meg a miniszterelnök-helyettesi posztot, a belügyminiszteri tisztségbe pedig – Băsescu elnök javaslatának megfelelően – nevezzenek ki egy független személyt, vagy egy ellenzéki politikust.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés