
Fotó: Krónika
Foto: Presidency.ro
bármiféle megegyezés kizárt Oprescuval, egyúttal leszögezte: Bukarestet nem irányíthatja független főpolgármester, mivel a fővárosi közgyűlés a leginkább átpolitizált képviselőtestület az országban. Egyúttal személyes támadást is intézett a független jelölt ellen: azzal vádolta meg a civilben orvosként tevékenykedő Oprescut, hogy csupán délután négy órára jár munkába. Mint arról beszámoltunk, a Szociáldemokrata Pártból egy hónapja kilépett Oprescu a voksok több mint harminc százalékát megszerezve első helyen, Vasile Blaga, a PD-L-s jelölt társaságában jutott be a főpolgármester-választások második fordulójába.
Băsescu most kijelentette, Vasile Blagát tartja a legalkalmasabbnak a Bukarestben elindított projektek folytatására és úgy vélte: a különbség Blaga és Oprescu között abban áll, hogy míg előbbi elhagyta Ion Iliescu korábbi államfőt, és Petre Roman mellé állt, utóbbi elfogadja a PSD jelenlegi tiszteletbeli elnökének értékrendjét, és Iliescu bábjának nevezte a független jelöltet. Egyúttal azzal vádolta meg Iliescut, hogy – Emil Constantinescuhoz hasonlóan – megpróbálta őt is irányítani, ám ezt megakadályozta, mégpedig oly módon, hogy az öreg tábornokok helyére „fiatal fiúkat” nevezett ki a titkosszolgálatok élére. Cáfolta, hogy 1990-ben kormányalkalmazott lett volna, így – mint mondta – nem lehet köze a bányászjárásokhoz.
Băsescu egyúttal tanácsadásként is értelmezhető esélylatolgatásba bocsátkozott annak kérdésében, hogy a PD-L milyen módon kerülhet többségbe a fővárosi közgyűlésben. Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha Vasile Blagát megválasztják a második fordulóban, de a PD-L-frakció kisebbségben lesz, úgy vélte: a mandátumok visszaosztását követően a PD-L – amelyre vasárnap a választópolgárok 36 százaléka voksolt – „közel ötven százalékra tesz szert”, hiszen várhatóan 43–44 százalékos többsége lesz. „Ezt követően képviselők egy kisebb pártból érkezett csoportjával kell alkuba bocsátkoznia. Nem kell nagyobb horderejű politikai kompromisszumokat kötnie” – mutatott rá az elnök. A bukaresti választásokon a PSD 24,30, a Nemzeti Liberális Párt 11,56, az Új Generáció Pártja 5,80, a Nagy-Románia Párt pedig 5,28 százalékot szerzett. Az államfő szánalmasnak nevezte azon minisztereket, akik önkormányzati tisztségért szálltak versenybe, de kevés szavazatot szereztek. „Amikor valaki az állam első húsz embere között van, és csak nyolc százalékot kap, el kell gondolkodnia. Ez szánalmas” – fogalmazott Băsescu, Ludovic Orbanra, Ovidiu Silaghira, Cristian Adomniţeire utalva. Bírálta a sajtót is, felszólítva a média képviselőit, kövessék meg Emil Bocot, a PD-L elnökét, akit eddig az ő bohócának neveztek, most viszont több mint 75 százalékos szavazataránnyal nyerte meg a kolozsvári polgármester-választást.
Az elnöki kijelentések heves reakciókat váltottak ki az érintettekből. Mircea Geoană PSD-elnök szerint az államfő Vasile Blaga mellett korteskedik, ami a kétségbeesés jele. „Kevés hiányzik ahhoz, hogy az államfő Blaga-plakátokat aggasson magára” – ironizált a politikus. Adrian Năstase volt kormányfő, a PSD országos tanácsának elnöke „történelmi balesetnek” nevezte, hogy Băsescu államfő lehet, és úgy vélte: megviselte az idegeit, hogy pártja rosszul szerepelt a választásokon. Ion Iliescu úgy vélte: az elnök a PD-L kortesévé vált, s ezzel túllépte az alkotmányos kereteket.
Sorin Oprescu közben tegnap bírálta a három nagy pártot, és úgy nyilatkozott: az első fordulóban aratott siker megijesztette azokat, akik Vasile Blaga mögött állnak.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).