Hirdetés

Băsescu: ezer "új román" állampolgár hetente

Románia jelenleg hetente mintegy 75 moldovainak nyújt állampolgárságot, legkésőbb 2010-ig azonban ugyanennyi idő alatt ezer főre kívánja növelni a pozitívan elbírált igénylések számát – jelentette ki Traian Băsescu az EU-tagállamok nagyköveteivel folytatott megbeszélésről kiszivárgott dokumentum szerint.

Rostás Szabolcs

2009. május 18., 08:522009. május 18., 08:52

A Realitatea hírtévé a hét végén közölte: ebben Ausztria bukaresti nagykövete tesz jelentést hazája külügyminisztériumának az államfő és a román fővárosba akkreditált EU-diplomaták közötti találkozón elhangzottakról. E szerint a román elnök kifejtette: ahhoz, hogy 2010-ben Románia hetente ezer moldovai személy állampolgárság-igényét bírálhassa el pozitívan, jelentősen növelnie kell apparátusát, mivel jelenleg mindössze 50–75 kérés kivizsgálására van lehetőség. Băsescu megerősítette: a chişinăui román nagykövetségen 600 ezer kérelem vár elbírálásra, ami becslése szerint 800 ezer és egymillió közötti igénylőt jelent.

Ezeket a kéréseket még nem továbbították az igazságügyi tárcához, amely ez év végéig 25 ezer esettel tud foglalkozni. Băsescu leszögezte: a romániai intézkedést egyetlen EU-tagállam sem kifogásolta hivatalosan, Bukarest pedig valamennyi, a „történelmi események” folyamán állampolgárságát vesztett románnak visszaadja az állampolgárságot. Az államfő nem rejtette véka alá, hogy Bukarest politikai megfontolásból könnyítette meg a határon túli románok honosítását, megpróbálva „esélyt adni” például a Moldovai Köztársaságban élő fiataloknak.

A német újraegyesítéssel példálózva Băsescu arra is felhívta a figyelmet: noha a második világháború után Romániát is felosztották, Bukarest számára nem adatott meg a lehetőség, hogy a „két állam, egy nemzet” valóságáról beszéljen. Az elnök különben a hét végén a román és a moldovai önkormányzatok képviselőinek Piatra Neamţ-i tanácskozásán fölöslegesnek nevezte a Chişinău által szorgalmazott kétoldalú határegyezmény aláírását, ez ugyanis szerinte felérne a Moldovát a Szovjetúnióhoz csatoló Ribbentrop–Molotov-paktum „szentesítésével”.

Egyébként az osztrák nagykövet állítólagos jelentése szerint Băsescu közölte azt is: a gazdasági válság hatásának függvényében szeptemberben dönt az államfőválasztáson való indulásáról, a demokrata-liberálisok pedig tartalék jelöltnek készítik fel Emil Boc pártelnök-kormányfőt. A PDL politikusai a hét végén kitalációnak nevezték a Boc esetleges indulásáról szóló forgatókönyvet.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés