Közölte, ezek az intézkedések szükségesek még ahhoz, hogy a testület elfogadja a kormány által beterjesztett energetikai stratégiát, amelyet ugyanakkor egészében véve jónak minősített. Hozzátette, a kormány tagjai készségesnek mutatkoznak az észrevételek gyakorlatba ültetése ügyében. Az elnök a bioüzemanyag gyártása kapcsán a biomassza előállítására vonatkozó politika kidolgozását is fontosnak nevezte. „Felhívtam a figyelmet, hogy több külföldi, biomasszát előállító vállalat is jelentős mennyiségű földterületre tett szert, főleg a Bărăganban. Romániának ugyanakkor még nincs a mezőgazdaság ezen szektorának fejlesztésére vonatkozó politikája, így a hasznot a külföldi cégek fölözik le” – közölte az elnök, hozzátéve, nincs kifogása a külföldi vállalatok ellen, de örvendene, ha a kormány támogatná azon hazai mezőgazdászokat, akik a területalapú támogatás igénybevételével a biomassza előállításához szükséges növényeket termesztenének.
Az energiafelhasználás mérséklése kapcsán Băsescu elmondta, mind az ipari, mind a lakossági felhasználás csökkentése szükséges. Közölte, arra kérte a kormány tagjait, értékeljék át azon terveket, amelyek egy energiatermelő vállalatokból álló cégcsoport létrehozására vonatkoznak, ez ugyanis szerinte csökkentené a versenyszellemet és a vállalatok érdekeltségét az infrastrukturális fejlesztések végrehajtásában. Az elnök egyben fontosnak nevezte, hogy az állam megtartsa többségi részvényeit a stratégiai fontosságú válallatnak számító Transelectrica, Romgaz, Transgaz, Compet és Oil Terminal cégekben.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).