
Fotó: Mediafax
2011. december 20., 14:012011. december 20., 14:01
Az 1989-es események megvonás által érintett résztvevői közül tegnap néhány százan gyülekeztek ismét a bukaresti kormánypalota előtt, juttatásaik megszüntetése ellen tiltakozva, és az Emil Boc vezette kormány távozását követelve. Amúgy nem csupán a forradalmár-juttatások megvonását rótták fel a kormánynak, hanem azt is, hogy „tönkretette az országot”, „megkurtította a tanári béreket”, amitől a legrosszabb kormány jelzőt érdemelte ki. A tüntetők – akárcsak az elmúlt hetekben többször is – ezúttal is megpróbálták áttörni a csendőrök biztosította kordont, így a tüntetés ismét heves dulakodásba torkollt.
Mint arról beszámoltunk, a kormány a takarékossági intézkedések részeként vonta meg a forradalmároktól az állami juttatásokat, az intézkedés január elsejétől lép hatályba. Emil Boc miniszterelnök közölte, a kormány a közeljövőben érdemben is foglalkozni kíván a forradalmárok helyzetének rendezésével. A legnagyobb probléma a kormány szerint az, hogy az állami juttatásban részesülők közül sokan jogosulatlanul szerepelnek a kedvezményezettek listáján. Az egyik november végi tüntetés résztvevői közölték: egyáltalán nem zavarja őket, ha a kormány meg kívánja vizsgálni a helyzetet, kizárandó a kedvezményezettek köréből a csalókat. A kormányfő adatai szerint 2004-ben csak négyezer „forradalmár” szerepelt a nyilvántartásokban, ezek száma jelenleg eléri a 17 ezret, így az állam évente 110 millió eurót költ kedvezményeik biztosítására.
Kedden, a kora délutáni órákban a tüntetők a parlament épületéhez vonultak. A törvényhozás épületében közben emlékülést tartottak a forradalmárok tiszteletére. Az ülésen részt vett Doru Mărieş, a december 21. Egyesület elnöke és Nicolae Bănuţoiu, a Forradalmárok Országos Tömbjének vezetője is. Emellett a December 21. Egyesület 77 tagja is jelen lehetett az ülésteremben.
A botrány az ünnepélyes eseményt sem kerülte el, Doru Mărieş ugyanis felszólalása során notórius bűnözőnek nevezte Ion Iliescu volt államfőt, aki szerinte a december 22-i események fő kedvezményezettje. Felszólalását – amelyben Sergiu Nicolaescu PSD-s politikust és Petre Roman volt miniszterelnököt is bűnözőnek nevezte – az ellenzéki Szociáldemokrata párt (PSD) képviselői hangos nemtetszéssel fogadtak, majd ki is vonultak a teremből. Mărieş szerint a PSD hozzájárult az 1989-es bűncselekmények homályban tartásához. Arra is kitért ugyanakkor, hogy 1989 óta egyetlen kormány sem akarta kideríteni az igazságot, és egyetlen párt sem segített túl sokat a forradalmárokon.
A forradalmi megemlékezések kapcsán megszólalt kedden a parlamenti botrány fő érintettje is: Ion Iliescu volt államfő, a PSD tiszteletbeli elnöke, a 89-esesemények egyik főszereplője is, a bukaresti média ellen intézett kirohanást, amiért az – szerinte – „meghamisítja” a történelmet.
Iliescu, aki vezető kommunista káderből vedlett át a forradalom után a hatalmat átvevő Nemzeti Megmentési Front elnökévé, majd köztársasági elnökké is megválasztották, az Adevărul, a România Liberă és az Evenimentul Zilei napilapokat bírálta, amiért azok – a huszonkét évvel ezelőtti események feltárását szolgáló riportjaikban – megpróbálják „lejáratni a forradalmat, valamint azokat, akik azokban az időkben vállalták a veszélyeket és a felelősséget”. Iliescu szerint azzal, hogy a lapok fölvetik a kérdést: forradalom történt vagy államcsíny, az a céljuk, hogy megkérdőjelezzék a diktátor elmenekülése után létre jött új vezetési struktúrákat.
| Temesváron is ünnepélyes megemlékezéseket tartottak kedden annak emlékére, hogy 1989-ben a város az országban elsőként „szabadult fel” a kommunizmus alól. A városban déli tizenkét órakor megszólaltak a légoltalmi szirénák, és egy percre megállt az élet a mártírokra való emlékezés jegyében. A forradalom egyik szimbolikus helyszínének számító operaház erkélyén mintegy húsz forradalmár állt zászlókkal a kezében, majd a szirénák elhallgatását követően Traian Băsescu államfő és Emil Boc miniszterelnök távozását követelő jelszavakat skandáltak. |
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.