Ügyvédei eredetileg védencük egészségi állapotára hivatkozva a büntetés három hónapos halasztását kérték. Năstasét híveinek egy kicsiny csoportja tapssal fogadta, amikor megérkezett a bíróságra, a hogylétére vonatkozó kérdésre válaszolva pedig közölte: már jobban van. Mint ismeretes, Năstase a szabadságvesztésre vonatkozó jogerős ítélet június 20-ai kihirdetését követően, amikor két rendőr érkezett az otthonába, hogy őrizetbe vegyék, megpróbálta főbe lőni magát, de ezt az egyik rendőr megakadályozta, így a golyó csupán a nyakát súrolta.
Miután néhány napig a bukaresti Floreasca kórházban kezelték, beszállították a Rahova börtön kórházába, múlt hét óta pedig a jilavai fegyház kórházában kezelik krónikus egészségügyi problémái miatt. A meghallgatást követően Ioan Cazacu, Năstase ügyvédje úgy vélekedett, túlkapás volt a bíróság részéről, hogy beidézte az exkormányfőt a tárgyalásra, amelyen tudomásul vették, hogy visszavonta a büntetés felfüggesztésére vonatkozó keresetét. Közölte: most azt szeretnék elérni, hogy azt a hét napot is számolják bele a büntetésébe, amelyet a Floreasca kórházban töltött. Ezt azzal indokolják, hogy bár polgári közgyógyellátási intézményről van szó, Năstase kórtermének ajtaja előtt mindvégig őr állt, tehát már őrizetben volt.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.