Hirdetés

„Ön sérti a román kultúrát” – AUR-os indítvány Demeter András kulturális miniszter ellen

Az AUR menesztené Demeter András művelődésügyi minisztert

Az AUR menesztené Demeter András művelődésügyi minisztert

Fotó: gov.ro

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakcióvezetője, Petrișor Peiu szerdán egyszerű indítványt nyújtott be a szenátusban Demeter András RMDSZ-es kulturális miniszter ellen – adta hírül az Agerpres.

Krónika

2026. február 25., 12:272026. február 25., 12:27

A felsőház ülésén a politikus közölte, hogy A céh meneszteni akarja önt, miniszter úr. Ön sérti a román kultúrát című indítványt az AUR frakciójának 43 tagja támogatta aláírásával.

Mircea Abrudean, a szenátus elnöke bejelentette, hogy az indítványt március 2-án vitatják meg és bocsátják szavazásra.

Hirdetés

Mint ismeretes, heves vitát váltott ki a romániai színházi szakmában a kulturális minisztérium egyik kezdeményezése, amely azt írta volna elő, hogy az állami színházakban és koncertintézményekben dolgozó művészeknek és alkalmazottaknak naponta, írásban kelljen jelenteniük, pontosan mivel töltötték a munkaidejüket. A tervezet szerint az alkotói munkát is egységes, adminisztratív munkaidő-nyilvántartásba sorolták volna.

A javaslat művészek, társulatok és szakmai szervezetek tiltakozását vonta maga után,

meglátásuk szerint ugyanis a napi jelentések bevezetése az alkotói folyamat bürokratizálásához vezetne, és „irodai logika” szerint próbálná mérni a színpadi munkát. Több nagyvárosban amúgy utcára is vonultak a színművészek, így tiltakozva a munkaidő-nyilvántartás bevezetése ellen.

Ebben a feszült szakmai légkörben jelentette be február 10-én Demeter András kulturális miniszter, hogy visszavonja a javaslatot. Az RMDSZ-es tárcavezető ugyanakkor jelezte: a munkaidő-nyilvántartás rendezetlenségének problémája továbbra is fennáll, ezért más megoldásokat keresnek.

korábban írtuk

Visszavonta a művészekre vonatkozó vitatott rendeletét a kulturális miniszter, de az ügy még nem zárult le
Visszavonta a művészekre vonatkozó vitatott rendeletét a kulturális miniszter, de az ügy még nem zárult le

Demeter András kulturális miniszter kedden bejelentette: visszavonják azt a minisztériumi kezdeményezést, amely a közszolgálati színházakban és koncertintézményekben napi munkaidő-jelentések bevezetését írta volna elő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

2026. szeptember 03., csütörtök

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak

Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak
2026. szeptember 03., csütörtök

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt

Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt

Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt
2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
Hirdetés
Hirdetés