
Állást foglalt. Ilie Bolojan közölte, az elnökválasztás második fordulójában Nicușor Danra szavaz
Fotó: Presidency.ro
Ilie Bolojan ügyvivő elnök kijelentette, hogy az elnökválasztás második fordulójában Nicușor Danra fog szavazni. Erről, egy a Szabad Európa Rádiónak hétfőn adott interjúban beszélt.
2025. május 12., 16:412025. május 12., 16:41
Az ügyvivő államfő arra buzdította a polgárokat, hogy menjenek el szavazni az elnökválasztás második fordulójában.
„Azt üzenem minden románnak, hogy menjenek el szavazni, és szavazzanak úgy, ahogy a lelkiismeretük diktálja. Ugyanakkor gondoljanak arra, hogy Románia fontos válaszúthoz érkezett, és a szavazatával mindenki történelmet írhat Románia számára” – hangsúlyozta.
Bolojan hozzátette,
„A legnagyobb veszélyt az jelenti számunkra, hogy egymásnak rontunk, törésvonalakat hozunk létre. A megválasztandó román elnöknek össze kell fognia Romániát” – mondta.
Azt is közölte: nem bánta meg, hogy a koalíció közös elnökjelöltjét, Crin Antonescut támogatta, hiszen ez egy személyes bizalmon alapuló választás volt.
Bolojan az interjúban azt is elmondta, hogy aggódik Románia jövője miatt.
mert tudja, most mindenhol ügyvivő vezetők vannak, és nem jó, ha mindenhol ügyvivő vezetők vannak. Minél hamarabb megoldódnak ezek a problémák, annál jobb. Tehát politikai stabilitásra van szükségünk” – mondta Bolojan.
Az ügyvivő az ukrajnai helyzetről, a csütörtökre tervezett orosz–ukrán tárgyalásokról is beszélt.
„Úgy vélem, hogy a tárgyalások után jobb lenne megoldást találni egy erre az időszakra szóló tűzszünet megkötésére, majd mélyreható megbeszéléseket folytatni egy hosszabb távú megoldásról, hogy továbbra is stabil béke legyen Ukrajnában” - hangsúlyozta.
Hozzátette, hogy
Bolojan úgy véli, hogy az Egyesült Államokkal közös megoldásra van szükség ahhoz, hogy az esetleges szankciók hatékonyak legyenek.
„Az Egyesült Államok részéről minden bizonnyal megvan az a szándék, hogy tűzszünetet érjenek el, és aztán találjanak valamilyen formulát, és úgy gondolom, hogy nekünk, európaiaknak is ez a vágyunk. Románia ezt a megközelítést választotta, és én személy szerint támogattam, mert ez elsősorban Románia érdeke is.
– mondta.
Megjegyezte, hogy Románia számára annál jobb, minél távolabb van egy esetleges veszélyforrás az ország határaitól.
„Ez volt az indok, és nem azért, hogy háborúra buzdítsunk, nem azért, hogy csapatokat küldjünk Ukrajnába, nem azért, hogy támogassunk egy konfliktust, nem csak együttérzésből egy agressziónak kitett országgal, mert gondoljunk bele, mások is lehetnek a helyében, mi is lehetünk.
annál biztonságosabb egy ország, és annál inkább profitál Európa az elkövetkező években egy erősebb békéből” – mondta Ilie Bolojan.
Ilie Bolojan ügyvivő államfő szintén hétfőn az Euronews Romániának nyilatkozva arról beszélt, hogy
Kérdésre válaszolva Ilie Bolojan azt mondta, mindeddig igyekezett távol maradni a kampányként értelmezhető nyilatkozatoktól, mert az államelnöki hivatalnak meg kell őriznie valamelyes semlegességet. „Ha azonban rákérdezett, annyit elmondok, hogy szerintem nem volt egy szerencsés nyilatkozat” – mondta az ügyvivő államfő.
Bolojant arra reagáltatták, hogy május 10-én a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és elnökjelöltje, George Simion a honlapján közzétett üzenetben megköszönte az Amerikai Egyesült Államoknak, hogy „egyértelmű” üzenetben adta Románia értésére, hogy „jelenleg nem demokratikus állam”, „nem méltó a vízummentességre”, mivel 35 éve korrupció uralkodik benne, és mivel érvénytelenítették az elnökválasztásokat.
Miután január 9-én a mandátuma végéhez közeledő Biden-adminisztráció bejelentette, hogy Románia felvételt nyert a vízummentességi programba (Visa Waiver), a Trump-adminisztráció belbiztonsági minisztériuma (DHS) május 2-án bejelentette, hogy kizárja Romániát a programból.

Élesen bírálta Románia washingtoni nagykövete, Andrei Muraru a George Simion által tett kijelentést, amely szerint köszönetet mondott az Egyesült Államoknak, amiért kizárta Romániát a Visa Waiver vízummentességi programból.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
szóljon hozzá!