
Realizmus. Bolojan szerint koalíciós kormányra lesz szükség, amelynek a valós problémákkal kell foglalkoznia
Fotó: Facebook/Consiliul Judeţean Bihor
Egyik párt sem tud majd egyedül kormányt alakítani a választások után, a leendő kabinetnek pedig költségvetési „korrekciókat” kell végrehajtania – szögezte le Ilie Bolojan, a Bihar megyei közgyűlés elnöke.
2024. november 07., 16:102024. november 07., 16:10
Mint arról beszámoltunk, a Nagyvárad polgármestereként és a Bihar megyei önkormányzat elnökeként végrehajtott fejlesztésekről ismertté vált nemzeti liberális párti (PNL) politikus kapcsán
A Bihar megyei közgyűlés elnöke ennek nyomán Megoldások, nem megváltók címmel tett közzé bejegyzést.
„A választások után megalakuló koalíció tesz majd javaslatot a miniszterelnök személyére.
– hangsúlyozta Bolojan.

Bár az államfő- és a parlamenti választásokig még hátra van néhány hét, a jelek szerint egy győztest máris ki lehet hirdetni: Ilie Bolojant, a Bihar megyei közgyűlés liberális elnökét, Nagyvárad korábbi polgármesterét.
Arra is rámutatott, hogy „a kiszemeltek nem véletlenül vagy »forrásokra« hivatkozva kerülnek »a kirakatba«, hanem jól bevált belső párteljárásokon keresztül jelölik őket.
„Az új kormánynak nehéz mandátuma lesz, elkerülhetetlenek a költségvetési korrekciók. A sikerhez támogatásra és tekintéllyel rendelkező miniszterekre lesz szüksége” – mondja Ilie Bolojan,
Bolojan szerint
„A felelős politikai erőknek a választási kampányban a valós problémákkal kellene foglalkozniuk, különben a protestszavazás fog érvényesülni. Az irreális elvárások keltése pedig társadalmi feszültségekhez fog vezetni az elkövetkező években. A tekintélyt és a tapasztalatot nem más adja, és a szükséges tekintély nélküli tisztségvállalás általában kudarchoz vezet. Nincs megváltó, vannak fejlesztési elképzelések, amelyeket erős csapatok hajtanak végre, felelősségteljesen és kitartóan” – mondja Bolojan.
„Az igazán felelős ember ismeri határait és lehetőségeit, és nem hagyja magát illúzióktól befolyásolni, ragaszkodik a realitásokhoz” – zárta gondolatmenetét Bolojan.
Bolojan hatékony államot akar
„Nem hiszem, hogy számít, ki Románia miniszterelnöke, amíg tízmilliárd eurónyi kamatot kell fizetni, amíg évente több tízmilliárd eurónyi hitelt kell felvenni ahhoz, hogy működjön. Mert bárki is a miniszterelnök, nincs mozgástere. A felelős politikusoknak a valós problémákra kell válaszokat adniuk” – jelentette ki Ilie Bolojan, a Bihar megyei önkormányzat elnöke egy csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy akar-e miniszterelnök lenni.
Arról beszélt, hogy hatékony államra van szükség, amely nem pazarolja az erőforrásokat, működőképes államra, jó intézményekkel. Kiemelten fontos még szerinte az egyszerűsítés, a digitalizáció és az átláthatóság, valamint az ország gazdaságának fejlesztését célzó intézkedések, az exportra, az innovációra és a hozzáadott értékre való összpontosítás, valamint a romániai külföldi befektetések támogatása.
Arról is beszélt, hogy kezelni kell a felgyülemlett problémákat.
„Ha nem a megelőzés logikája alapján kezeljük ezeket a problémákat, amely révén a költségek mindig sokkal alacsonyabbak, mint a vészhelyzetben elvégzett művelet és az azzal járó kockázatok, úgy gondolom, hogy ha a PNL belép a koalícióba, akkor nem posztokról, nem tárcákról kell tárgyalnia, bár ez is része a dolognak, hanem elsősorban intézkedésekről, a valós problémákra adott válaszokról, világos programokról, határidőkről és felelősségekről, mert a politika olyan területén, ahol a megállapodásokat reggel megkötik, este pedig megszegik, csak így lehet azokat valóban betartani” – mondta Bolojan.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
szóljon hozzá!