Hirdetés

Közigazgatási reform: megszületett a kompromisszumos megoldás az USR elnöke szerint

közigazgatási reform

Végre jön a közigazgatási reform? A Fritz által ismertetett forgatókönyv szerint egységesen csökkentik az önkormányzati álláshelyek maximális számát

Fotó: Pixabay

Sikerült kompromisszumra jutni a helyi közigazgatás reformjáról a koalícióban – jelentette be kedd este Dominic Fritz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Temesvár polgármestere.

Krónika

2025. november 12., 10:242025. november 12., 10:24

A Digi24-nek nyilatkozó politikus arányokat nem említve elmondta, hogy az egyezség szerint egységesen csökkentik az önkormányzati álláshelyek maximális számát, de az átmeneti időszaknak tekintett 2026-os évben a polgármesterek és megyei tanácselnökök még eldönthetik: alkalmazottak elbocsátásával, vagy a személyi kiadások lefaragásával igazodnak a korlátokhoz.

Idézet
„Tehát megtehetik azt is, hogy nem rúgnak ki senkit, de csökkentik a fizetéseket”

– magyarázta Temesvár polgármestere. Hozzátette, hogy 2027-től ez a választási lehetőség megszűnik.

Hirdetés

Fritz beszélt egyúttal arról is, hogy a temesvári polgármesteri hivatalban csökkenteni fogják az álláskeretet. Közlése szerint

a leépítések már elkezdődtek, múlt héten 40 alkalmazottat már elbocsátottak.

„Ezen az úton kell tovább haladnunk, mert hatékonyabbá kell válnunk. Az állampolgárok megérdemlik a karcsúbb és hatékonyabb önkormányzatokat” – szögezte le Dominic Fritz az Agerpres szerint.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
Hirdetés
Hirdetés