Boc szerint a legjobb megoldás a decentralizáció, mégpedig oly módon, hogy a polgármesterek pártállástól függetlenül nagyobb mozgásteret kapnak, ugyanakkor a jelenlegi fejlesztési régiókat is hatékonnyá kell tenni. „Sohasem támogatunk egy olyan regionalizációt, amely ellentétben áll az alkotmánnyal, és amely módosítaná az állam nemzeti és egységes jellegét. A jelenlegi régióstruktúra hatékonyabbá tételéről beszélhetünk, de olyan régiók létrehozásáról semmiképp sem, amelyek az RMDSZ etnikai érdekeit szolgálnák. Szóba jöhetnek olyan régiók, amelyekbe több, magyar lakossággal rendelkező megye is beletartozik, de olyanokról szó sem lehet, amelyekben a magyarok többséget alkotnak” – szögezte le a pártelnök.
Az RMDSZ a hétvégén mutatta be azt a tervezetet, amelynek értelmében a jelenlegi nyolc fejlesztési régió helyett a kulturális hagyományokat és az etnikai sajátosságokat is tükröző 15 kisebb régiót hoznának létre.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).