Hirdetés

Boc béremelést ígér a közszolgáknak

A kormány a jövő évben is alkalmazza a közigazgatási alkalmazottak létszámát érintő megszorításokat, és hét megüresedő állásból csak egyet töltenek be – közölte Emil Boc. A kormányfő a román közszolgálati televízió egyik műsorában arról is beszélt, hogy a kormány az egységes bértörvényét is felelősségvállalással kívánja elfogadtatni, és hangsúlyozta: tévednek azok a bíróságok, amelyek az emberi jogokra hivatkozva hirdetnek ítéletet a bércsökkentés ellen.

Hírösszefoglaló

2010. november 16., 15:222010. november 16., 15:22

Folytatódik 2011-ben is a közigazgatás karcsúsítása, a kormány továbbra is korlátozza az alkalmazásokat. Emil Boc az RTV egyik műsorában, hétfő este elmondta: a központi vezetés csak minden hetedik megüresedő munkahely betöltését hagyja majd jóvá, a cél az, hogy a közigazgatási alkalmazottak számát a minimálisra csökkentsék úgy, hogy a közigazgatás működőképes maradjon.

A miniszterelnök azt is elmondta, ennek jegyében az utóbbi két évben százezerrel csökkent a közalkalmazottak száma: 2008-ban még 1,39 millió állami alkalmazott dolgozott, 2010 decemberében ez a szám 1,29 millióra csökken.

A kormány a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások eredményeképpen döntött úgy 2009-ben, hogy felfüggeszti a közigazgatásban megüresedő munkahelyek számát, és csak indokolt esetben hagyható jóvá a megüresedett állások legfeljebb 15 százalékának a betöltése.

Emil Boc azt is közölte, hogy a kormány felelősségvállalással kívánja elfogadtatni az egységes bértörvényt. A kabinet november 22-én benyújtja a jogszabályt a parlament házbizottságainak, hogy a testületek beütemezzék a felelősségvállalás menetrendjét. A kormánykoalíció hétfőn döntött arról, hogy az oktatási törvényhez hasonlóan az egységes bértörvényt is gyorsított eljárással, parlamenti vita nélkül kívánja elfogadtatni. Gheorghe Flutur, a Demokrata Liberális Párt (PDL) alelnöke hétfőn úgy nyilatkozott: az egységes bértörvény tervezete várhatóan a hét folyamán elkészül.

Mint ismeretes, az alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek minősítette a kormányzati felelősségvállalást az oktatási törvényért, Emil Boc kormányfő hétfőn levélben kérte a testületet, hogy tisztázza álláspontját, amelyet a hatalom és az ellenzék eltérően értelmez.

A miniszterelnök arra is reagált a közszolgálati televízióban, hogy az elmúlt napokban két bíróság is úgy döntött, hogy az államnak vissza kell fizetnie az alkalmazottaknak a bérükből levont 25 százalékot. Boc leszögezte: ezek elszigetelt esetek, az első fokon született ítéleteket pedig felsőbb szintű bíróságok minden bizonnyal megsemmisítik. A Vâlcea és a Călăraşi megyei törvcényszék bírósága tévesen hivatkozik az Emberi Jogok Európai Egyezményének előírásaira, ezek ugyanis nem alkalmazhatók a 25 százalékos bércsökkentést eredményező megszorító intézkedésekre, hangsúlyozta a kormányfő.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
Hirdetés