Hirdetés

Boc: a PDL nem mond le a régióátszervezésről

Jövőre ismét foglalkozni kíván a Demokrata-Liberális Párt (PDL) az ország közigazgatási átszervezésének témájával – jelentette ki Emil Boc miniszterelnök, a PDL elnöke. A kormányfő hétfőn este a román közszolgálati televízióban közölte, ismét tárgyalni hívják koalíciós partnerüket, az RMDSZ-t, és amennyiben sikerül megállapodni, folytatódik az átszervezés.

Balogh Levente

2011. december 21., 08:462011. december 21., 08:46

 „A PDL nem egyedül kormányoz, nem rendelkezik a képviselők ötven százalékával plusz egy fővel, hogy egymagában megvalósítsa minden tervét. Mivel jelenleg nincs koalíciós megállapodás a regionalizálásról, abban egyeztünk meg, hogy 2012-ben ismét napirendre tűzzük a témát, most pedig azon pontok ügyében keressük a megoldást, amelyekben sikerült megegyeznünk” – közölte Boc.

Mint kifejtette, vannak még elmaradások, mint a regionalizálás és az alkotmánymódosítás ügye, amelyhez azonban az ellenzék támogatása is szükséges. Boc leszögezte: hogy az RMDSZ-szel sikerül megállapodni, akkor lesz átalakítás, ha nem, akkor nem. Mint arról beszámoltunk, az ország közigazgatási átalakításának témáját nyáron vetette föl a PDL Traian Băsescu államfő kezdeményezésére. A tervek szerint a jelenlegi nyolc fejlesztési régiót alakították volna „szupermegyékké”, indoklásként pedig azt hozták fel, hogy így hatékonyabban lehetne lehívni és felhasználni az európai uniós támogatásokat.

Az ötletet azonban nem fogadta el az RMDSZ, mivel annak nyomán az új nagymegyék mindegyikében kedvezőtlenül alakulna a magyarság számaránya. Javaslatként előállt egy olyan tervezettel, amely a hagyományos történelmi és kulturális régiók határait tiszteletben tartva, önálló székely régiót hozott volna létre Hargita, Kovászna és Maros megyéből, míg Bihar, Szatmár és Szilágy megyéből egy, magyar szempontból szintén kedvező arányú régiót javasoltak kialakítani. A PDL azonban ezt nem fogadta el, így zátonyra futott a kezdeményezés. Emil Boc egyébként beszélt a kormányátalakítás lehetőségéről is.

Rámutatott, a PDL népszerűségének visszaszerzésére irányuló stratégiának nem része az ő menesztése, az egyes miniszterek lecseréléséről szóló határozatokat pedig Traian Băsescu államfővel közösen hozzák majd meg „a megfelelő időpontban”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés