
Képünk illusztráció
Fotó: Freepik
Tüntetést szervez kedden a fogyatékossággal élők ügyeivel foglalkozó országos tanács (CNDR) a bukaresti Győzelem téren a fogyatékossággal élők juttatásának alacsony szintje és az adóztatásukat érintő legutóbbi változások miatt.
2026. március 31., 12:382026. március 31., 12:38
Daniela Tontsch, a szervezet elnöke az Agerpresnek elmondta, megközelítőleg 1000 személy részvételére számítanak. Elmondása szerint a fogyatékossággal élők eljutottak a tűréshatáruk végére, hiszen életszínvonaluk drasztikusan visszaesett, és az eddig tett lépéseik nem vezettek követeléseik teljesítéséhez. A havi juttatásuk a 2024-es szinten van, míg az árak rohamos ütemben emelkedtek, a kormány pedig megszüntette adókedvezményüket, és jelentéktelen mértékű kedvezményeket ítélt meg számukra.
– nyilatkozta Tontsch. A szervezet elnöke szerint körülbelül 10 000 nagyon súlyos fogyatékossággal élő személyt enyhébb fogyatékossági kategóriába soroltak, és ennek nyomán elveszítették gondozóikat és havi juttatásaikat, és a gyógyszerek megvásárlását, a kezelések kifizetését sem tudják megengedni maguknak.
„Nem akarjuk, hogy bűnözőkként kezeljenek minket. Fogyatékossággal élő emberek vagyunk, akiknek jogaik vannak. Az utcán bántalmaznak minket a fogyatékossági igazolványokkal kapcsolatos csalásokról szóló hírek miatt. Nem mi vagyunk a felelősek ezekért a csalásokért. Nem mi adjuk ki a fogyatékossági igazolványokat” – szögezte le a fogyatékkal élők ügyeivel foglalkozó országos tanács elnöke.

A kormány pénteken jóváhagyta azokat az intézkedéseket, amelyek célja a fogyatékkal élők helyi adójának csökkentése a gépjárművek és a lakóingatlanok tekintetében, valamint kedvezmény biztosítása az 50 vagy akár 100 évesnél régebbi ingatlanok esetében.
SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.
Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.
Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
szóljon hozzá!