Hirdetés

„Le kell zárni a román-román háborút” – egységre szólított fel beszédében Liviu Dragnea a parlament ünnepi ülésén

Összefogásra buzdít. Dragnea szerint a románoknak hazafiaknak kell lenniük, amikor az ország fontos érdekeiről van szó

Összefogásra buzdít. Dragnea szerint a románoknak hazafiaknak kell lenniük, amikor az ország fontos érdekeiről van szó

Egységre, „a román-román háború” lezárására szólított fel Liviu Dragnea képviselőházi elnök a parlament ünnepi ülésén, amelyre az egyesülés centenáriuma alkalmából került sor.

Hírösszefoglaló

2018. november 28., 17:442018. november 28., 17:44

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke beszédében hangsúlyozta, Erdély és a Román Királyság egyesülésének 100. évfordulója Románia legjelentősebb ünnepe, a politikusoknak pedig kötelességük továbbvinni az akkor elkezdett folyamatot és megerősíteni Románia helyét az Európai Unióban és a NATO-ban, „igaz románokként” harcolni a fontos célkitűzések megvalósítása érdekében, amelyek közül az euró bevezetését és a schengeni övezethez való csatlakozást említette.

„Állandó versenyben állunk egymással, ami természetes, hiszen így működik a demokrácia, bíráljuk, támadjuk egymást, és néha sajnos elvetjük a sulykot. (...) Amikor azonban országunk fontos érdekeiről van szó, hazafiaknak kell lennünk, amikor nemzetünkről van szó, igaz románoknak kell lennünk” – hangoztatta Dragnea, hozzátéve, nem fordulhat elő még egyszer az, ami pár héttel ezelőtt történt az Európai Parlamentben, amikor „voltak románok, akik Románia ellen szavaztak”.

Hirdetés

Dragnea „a román-román háború” lezárására szólított fel, hangsúlyozva, ő és kollégái mindenki felé nyitottak az együttműködésre a nemzet érdekében.

„Építsünk közösen egy országstratégiát, egy új politikai stratégiát, amely magában foglalja Románia fontos célkitűzéseit. Külön-külön legyőzhetnek bennünket, ahogyan már volt rá példa a történelmünkben, együtt azonban rendíthetetlenek lehetünk” – mondta Dragnea

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés