2009. szeptember 11., 15:422009. szeptember 11., 15:42
Noha egyelőre nem zajlanak pártközi tárgyalások ezzel kapcsolatban, a PDL nem zárja ki annak lehetőségét, hogy együttműködjön az RMDSZ-szel, ha a kormányzó szociáldemokraták (PSD) és demokrata liberálisok koalíciója felbomlik – mondta Vasile Blaga pénteken, Sepsiszentgyörgyön.
A PDL főtitkára hangsúlyozta: pártja négy évre szóló kormányzati együttműködést vállalt a PSD-vel, és szándékában is áll célkitűzését teljesíteni, csakhogy ez a kormányzati partnertől is függ. A koalíció szakítópróbája szeptember 15-én lesz, amikor a kormány felelősséget vállal parlamentben három fontos törvénycsomagért, tette hozzá.
„Egyike vagyok azoknak, akik nem akarták ezt a koalíciót, de ha a pártom így döntött, én alávetem magam és mindent megteszek, hogy a koalíció megmaradjon” – fogalmazott Vasile Blaga.
A PDL-főtitkár azt is elmondta: saját tapasztalatból tudja, hogy az RMDSZ „lojális és korrekt” partner.
Vasile Blaga a regionális fejlesztési és lakásügyi minisztérium vezetőjeként látogatott pénteken Sepsiszentgyörgyre, ahol fejlesztési projektekről tárgyalt a helyi vezetéssel.
Az utóbbi időszakban mind a PDL, mind pedig a PSD köreiben megjelentek a kormánykoalíció felbomlását sürgető vélemények. Nemrég Markó Béla szövetségi elnök és az RMDSZ más vezetői is több ízben is nyilvánosan jelezték: a november végi államfőválasztás után a szövetség hajlandó lenne a kormányzati szerepvállalásra.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).