Fotó: Ifj. Haáz Sándor
A szenátor az RMDSZ jelöltlistája élén húzónévként szerepelt az európai parlamenti választásokon, a szövetség állandó tanácsa (SZÁT) azonban azt közölte pénteki ülése után kiadott közleményében: „Frunda Györgyöt felkérték, vállalja el az Európa Tanács jogi bizottságának elnöki tisztét, az állandó tanács pedig egyetértett azzal, hogy Sógor Csaba és Winkler Gyula képviselje az RMDSZ-t az Európai Parlamentben\". Kelemen Hunor ügyvezetõ elnök az ülés után azt ecsetelte, a strasbourgi tisztség, melylyel egy nappal korábban (múlt hét csütörtökén) kínálták meg Frundát, nagy elfoglaltságot jelent. „Ez túl fontos pozíció, semhogy az RMDSZ elutasítsa. Így nem két, hanem három politikusunk tölthet be tisztséget nemzetközi téren\" – idézte a Transindex Kelemen Hunort, aki azt is elmondta, várhatóan már ma megtörténik Frunda kinevezése. A jogi bizottság elnöki tisztségét egyébként jelenleg Dick Marty svájci politikus tölti be, akinek a neve a feltételezett titkos CIA-börtönökrõl szóló jelentés kapcsán vált széles körben ismertté. Frunda György évek óta a bizottság második alelnöki feladatkörét látja el. Az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyûlésének a honlapján az is elolvasható, hogy a bizottsági elnöki tisztségeket nem felajánlással, kinevezéssel, hanem választás útján szerezhetik meg a képviselõk. A választásokat valamennyi parlamenti ülésszak elején, várhatóan januárban tartják meg. A bizottsági elnökök kétszer választhatók vissza a tisztségbe, amelyet legtöbb három ülésszakon keresztül tölthetnek be. Az ET honlapjáról nem tudható meg, hogy ma bármi is eldõlne a bizottsági elnöki tisztség dolgában. A bizottság december 13-án és 14-én Velencében ülésezik, a tisztújítás nem szerepel az ülés tervezett napirendjén. Nem tudott a küszöbönálló tisztújításról Günter Schirmer, a Jogi és Emberjogi bizottság titkára sem. A Krónikának elmondta, õ csupán polgári alkalmazottja a testületnek, ezért nem is kívánta kommentálni azt az értesülést, hogy Frunda György lenne az elnöki tisztség várományosa. „Az új elnök személyérõl a bizottságban részt vevõ politikai csoportok megegyezése nyomán születik döntés. A jövõ heti velencei ülésen még bizonyosan Dick Marty az elnök\" – közölte lapunkkal a titkár. Kelemen András, a testület MDF-es tagja a Krónikának elmondta, hivatalosan õ sem értesült még arról, hogy elnökváltás készülne, a bizottság legutóbbi ülésén még nem volt errõl szó. „Az elnöki tisztség a frakciók egyezsége nyomán dõl el, a képviselõcsoportok elõre egyeztetik egymás között, hogy kit javasolnak a posztra\" – közölte. „Szó sincs róla, hogy Frunda Györgynek esélye lenne megszerezni a bizottsági elnöki tisztséget – jelentette ki Cezar Preda demokrata párti (PD) képviselõ, a romániai ET-delegáció helyettes vezetõje. – Ezt csak Frunda úr találta ki, hogy erre hivatkozva mondhassa le az EP-képviselõi mandátumot.\" Cezar Preda a Krónikának elmondta, az ilyen kérdésekrõl a közgyûlés frakciói döntenek, és a néppárti frakció, melynek mind az RMDSZ, mind a Demokrata Párt tagja, legközelebb a január 21. és 25. közötti plénum idején ül össze. „Frunda úr nemcsak a magyar választókat csapta be, hanem értesüléseim szerint a pártját is, mert korábban nekik is megígérte, hogy elmegy Brüsszelbe\" – jelentette ki Cezar Preda. Hozzátette azonban, ha mégis felmerülne, hogy Frunda György tisztségbe juthat, akkor a romániai delegáció tagjaként támogatná megválasztását, hiszen a tisztséget Frunda által Románia nyeri el. „Holnap (ma, szerkesztõi megjegyzés) a néppárti frakció elnöksége ülésezik, és az dönti el, hogy a jogi vagy a politikai bizottság vezetõségét próbálja megszerezni\" – jelentette ki Frunda György a Krónika kérdésére. Hozzátette, személye akkor kerül képbe, ha a jogi bizottság elnökségét pályázzák meg. „Ezt ugyanis felajánlották nekem a néppárti kollégák\" – jegyezte meg a szenátor. Megjegyezte, a néppárti frakció alelnökeként maga is részt vesz ezen a gyûlésen, és csak az ülés végén tud érdemben nyilatkozni az esélyekrõl. A néppárti frakció döntéseit azonban általában érvényesíteni tudják a bizottságokban. Kérdésünkre hozzátette, már akkor sem veheti át a novemberi választásokon elnyert EP-képviselõi mandátumot, ha nem sikerül elnyernie a strasbourgi bizottsági elnöki tisztséget. A brüsszeli mandátumról ugyanis szombaton már lemondott. Frunda György úgy vélte, a legroszszabb, ami történhet, hogy nem elnöke, hanem továbbra is csak alelnöke marad a jogi bizottságnak. Krónika A jogi bizottság feladatai Az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlésének Jogi és Emberjogi Bizottsága feladata elsõsorban az emberi jogok védelmében merül ki. Emellett a Közgyûlés jogi tanácsadói szerepe is rá hárul. A bizottság jelentõs részt vállalt abban, hogy a berlini fal leomlását követõen a közép- és kelet-európai országok tiszteletben tartsák az emberi jogokat, az alapvetõ szabadságjogokat, a parlamentáris demokráciát, valamint a kisebbségek jogait. A bizottság minden csatlakozni kívánó országról véleményt nyilvánít. Ehhez megvizsgálja az adott ország jogszabályait, hogy megállapítsa, azok összhangban állnak-e az Európa Tanács követelményeivel.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.