
Fotó: Mediafax
A tárcavezető közölte, a moldovai hatóságok a felkérések ellenére mindeddig nem szolgáltak konkrét adatokkal a vádak alátámasztására, és a meggyanúsított román hivatalnokok nevét sem hozták nyilvánosságra. „Mindeddig nincsenek adataink arról, hogy Alexandru Rus konzul telefonbeszélgetései során pénzt kért volna a vízumok kibocsátásáért. Arra vonatkozó bizonyítékok sincsenek, hogy a vádakban említett fényképeken Rus lenne látható, amint átveszi a pénzt” – közölte Cioroianu. Bejelentette, aznap, amikor őrizetbe vették Ina Rusut, az Ina Tur utazási iroda tulajdonosát, miközben éppen kenőpénzt vett át, Rusu barátja fölhívta a román konzult, és megkérte: találkozzanak, mivel kölcsönre van szüksége. Cioroianu szerint valószínűleg az volt a cél, hogy Rust lefényképezzék egy borítékkal a kezében, mivel a képről nem lehet kideríteni, hogy éppen adja vagy átveszi a pénzt.
A külügyminiszter közölte, átvizsgálták az Ina Tur Kft., valamint a chişinăui filharmónia által benyújtott 78 vízumkérelmet, és arra a megállapításra jutottak, hogy nem fedezhetők föl rajtuk olyan hamisításra utaló nyomok, amelyek egy konzulátusi hivatalnok figyelmét fölkelthették volna. Véleménye szerint az iratokat még benyújtásuk előtt hamisították. Cioroianu szerint Románia chişinăui konzulátusa nem képes a megfelelő ütemben eleget tenni a vízumkérelmeknek, ezért a megoldás a két újabb, a Bukarest által régóta szorgalmazott konzulátus megnyitása lenne. Egyben felszólította Andrei Stratan moldovai külügyminisztert, tegyék közzé a vízumkibocsátások ügyében a két ország között folytatott levelezést, hogy eloszlassák a homályt, a moldovai hatóságok ugyanis azt sugallják, hogy a román fél annak ellenére sem tett semmit, hogy felhívták a figyelmét a vízumkibocsátások körüli rendellenességekre. Közölte, június 19-én felhívták a moldovai külügyminisztérium figyelmét, hogy a konzulátus közelében működő egyik autósiskola vízumkérelmek kitöltésével is foglalkozik. Az iskola alkalmazottai azt állították, hogy a konzulátuson dolgoznak, és 150 euró fejében megkönnyítik a vízumszerzést. Megismételte: a konzulátuson tapasztalható hiányosságok a túlterheltség számlájára írandók, és a problémákon csak a Cahulba és Bălţi-re tervezett konzulátusok megnyitása enyhíthet.
Victor Ostalep moldovai helyettes külügyminiszter egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy egy magas rangú diplomatát azzal gyanúsítanak, törvényellenesen bocsátott ki vízumokat, és az erre vonatkozó adatokat hamarosan a bukaresti hatóságok tudomására hozzák. Adrian Cioroianu egyben bírálta Vladimir Voronin moldovai államfő múlt heti nyilatkozatát, amely szerint a románok Hitlerrel és Sztálinnal is szövetségre léptek, csak hogy elfoglalhassák Besszarábiát. A miniszter szerint az ilyen kijelentések több ezer, a két országban élő családot és az előző, számos áldozatot hozó generációkat is sértik. Ugyanakkor úgy vélte, a moldovai politikus csupán belpolitikai megfontolásból tette az idézett kijelentést az augusztus 27-i, függetlenségnapi ünnepségek előtt.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).