Hirdetés

Bizalmat kapott az új Ponta-kormány

Szerda reggel kilencre tűzték ki Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök negyedik kormánya új tagjainak eskütételét az államfői rezidencián, miután a parlament két háza együttes ülésén hétfőn késő este jelentős többséggel bizalmat szavazott az új kabinetnek.

Balogh Levente

2014. december 16., 16:352014. december 16., 16:35

A törvényhozás 377 szavazattal a beiktatáshoz minimálisan szükséges 285 helyett szavazta meg az új kormányt. A hagyományos módszerrel történő, golyós szavazáson 134-en voksoltak az új kabinet ellen.

Az ülésen Victor Ponta rövid beszédben kért bizalmat kormánya számára, és közölte: célja az, hogy a kabinet kitöltse a 2016-ig tartó ciklus végéig szóló mandátumát, ennek érdekében a választásokat 2012-ben megnyerő, de azóta felbomlott Szociálliberális Unió (USL) kormányprogramja alapján dolgozza ki 2015-ös és 2016-os akciótervét.

Azt ígérte, megpróbál jobban együttműködni a törvényhozással és az ellenzékkel is konszenzusra törekszik olyan jelentős döntések előkészítésekor, mint a választási reform és az alkotmánymódosítás. A gazdasági célkitűzések között Ponta az autópálya-program folytatását, egyes élelmiszerek áfájának csökkentését említette.

Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelezte: nem szavazza meg a kormányt. A frissen ellenzékbe vonult RMDSZ és a három államtitkárát várhatóan megtartó Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) azonban támogatta a kabinetet, amelynek megszavazása így nem volt kétséges.

A negyedik Ponta-kormányban a miniszterelnök Szociáldemokrata Pártja (PSD) adja a legtöbb tárcavezetőt, mellettük a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR), a Konzervatív Párt (PC), valamint a most belépő Liberális Reformpárt (PLR) kapott két-két miniszteri posztot.

Mint arról beszámoltunk, az RMDSZ belső parlamentje szombaton döntött arról, hogy a szövetség kilép Ponta kormányából, miután az elnökválasztáson a magyarok túlnyomó többsége nem a szociáldemokrata politikust, hanem a választásokon győztes Klaus Johannist, a jobbközép jelöltjét támogatta.

Közben kiújult a székelyföldi „jelképháború” is, miután a kormány Kovászna megyei képviselője bírságot szabott ki a magyar himnusz éneklése miatt, és a köztéren lévő székely zászlók miatt is újabb büntetéseket helyezett kilátásba.

Ennek ellenére a szövetség úgy döntött, hogy megelőlegezi a bizalmat Pontának, és megszavazza az új kabinetet annak reményében, hogy folytatni fogja annak a kisebbségi fejezetnek a gyakorlatba ültetését, amely az RMDSZ-szel márciusban megkötött koalíciós megállapodáskor került a kormány programjába, és amelyet az új kabinet is átvett.

A bukaresti kormánynak az eddigi négy helyett egy miniszterelnök-helyettese lesz. A kormánytagok száma 25-ről 22-re csökkent.

A 4. Ponta-kormány névsora:

Victor Ponta miniszterelnök

Liviu Dragnea (régiófejlesztés)
Gabriel Oprea (miniszterelnök-helyettes, belügy)
Daniel Constantin (mezőgazdaság)
Rovana Plumb (munkaügy)
Nicolae Bănicioiu (egészségügy)
Mihai Tudose (gazdaság)
Darius Vâlcov (pénzügy)
Robert Cazanciuc (igazságügy)
Eugen Teodorovici (európai alapok)
Ioan Rus (közlekedés)
Ionuţ Vulpescu (művelődés)
Bogdan Aurescu (külügy)
Mircea Duşa (védelem)
Gabriela Szabo (sport és ifjúság)
Sorin Grindeanu (távközlés)
Angel Tîlvăr (határon túli románok)
Eugen Nicolicea (parlamenti kapcsolatok)
Sorin Câmpeanu(oktatás)
Andrei Gerea (energia és kisvállalkozások)
Graţiela Gavrilescu (környezetvédelem)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés