
Biró Rozália lehet Románia első női miniszterelnök-helyettese, ha a Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén az RMDSZ Bihar megyei szenátorát választja Kelemen Hunor utódául a kormányban.
2014. július 15., 19:312014. július 15., 19:31
„Végleges döntés még nincs, de hierarchia szempontjából Biró Rozália a második ember a pártban, SZKT-elnök. Ez nyilván előrevetítheti a döntést. Szerintem ő a legalkalmasabb személy, hiszen volt nagyváradi alpolgármesterként és gazdasági szakemberként nemcsak a szakmai tapasztalata és a hozzáértése, hanem a politikai súlya is megvan hozzá. Jó választás lehet, és Bihar megye is csak örülni tud, ha ez a döntés véglegessé válik” – nyilatkozta a Krónikának Szabó Ödön, a szövetség Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke.
A parlamenti képviselővel ellentétben Biró egyelőre visszafogottan nyilatkozott az ügyben, szerinte ugyanis a szövetségen belül vannak nála több politikai tapasztalattal és súllyal rendelkező politikusok, mint például Markó Béla vagy Borbély László.
„Kelemen Hunor részben az államelnökjelölt kiválasztása miatt hívta össze a SZÁT-ot, de valószínűleg a miniszterelnök-helyettesi tisztség is szóba kerül, és elképzelhető, hogy az én nevem is felmerül majd” – magyarázta lapunknak a szenátor.
A kormányfő-helyettesi tisztség Kelemen Hunor lemondását követően üresedett meg, Victor Ponta miniszterelnök viszont megerősítette, hogy a szerepkör továbbra is a koalíciós partner RMDSZ-t illeti meg.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!