
Újabb botrányt robbantott ki a Libertatea című bukaresti bulvárlap a négy évvel ezelőtt a román fővárosban a Colectiv nevű klubban kitört, 64 halálos áldozatot követelő tűzvész kapcsán: a lap csütörtökön nyilvánosságra hozott egy, a helyszínre érkező mentőegységek egyik tagja által készített videót, amelyet mindeddig mind a nyilvánosság, mind a hatóságok elől elrejtettek.
2019. október 24., 16:322019. október 24., 16:32
2019. október 24., 16:532019. október 24., 16:53
A felvétel az azt közzé tevő lap szerint azért figyelemre méltó, mert szerintük cáfolja a hatóságok korábbi állítását, miszerint a mentőakció professzionálisan zajlott volna. Ehelyett kaotikusan eljáró, feladatukat rosszul végző katasztrófavédelmisek láthatók rajta. A mintegy 20 perces felvétel kapcsán a lap azt közölte, hogy azt egy tűzoltó készítette, aki a négy évvel ezelőtti tragédia helyszínére elsőként kiérkező tűzoltóegységgel együtt érkezett a klubhoz.
„Úgy éreztem normálisnak, hogy a nyilvánosság is tudja a teljes igazságot, hogy ezzel bezáruljon a kör. Miután rájöttek, mi látható rajta, a kollégám által készített filmet csakis magas rangú tisztek egy szűk csoportja láthatta, sem a belső elemzések során nem használták, sem a Cioloş-kormány ellenőrző testületének nem adták át, sem az ügyészeknek” – mondta a tűzoltótiszt. Az illető szerint a filmen az látható, hogy az életmentésre hivatott egységek kaotikusan, szervezetlenül jártak el, és nem törődtek az emberi életekkel. Vagyis szöges ellentétben áll mindazzal, amit a katasztrófavédelmi hatóságok állítottak.
A videón az látható, hogy a tűzoltók nem ellenőrizték az öntudatlanul fekvő égési sérültek életjeleit, és nem is próbálták újraéleszteni őket. Ehelyett civilek szállították – hordágy helyett gyakran raklapokon – a sérülteket. Az is hallható, amint a katasztrófavédelem helyettes főparancsnoka, Orlando Şchiopu trágár szavakkal reagál arra, amikor az egyik tűzoltó azt mondja a másiknak: a halottakat és a reménytelen állapotú sérülteket vigyék egy másik helyre. „Hagyjátok őket a f***omba” – torkolta le a parancsnok.
A lap megkereste Raed Arafat sürgősségi esetekért felelős belügyi államtitkárt, aki állítása szerint nem tudott a filmről. Később közösségi oldalán azzal vádolta meg a lapot, hogy a nagyobb olvasottság kedvéért kihasználják az áldozatok hozzátartozóinak érzelmeit és fájdalmát, hogy lejárassák a hatóságokat. Cristian Radu, a katasztrófavédelem első parancsnokhelyettese csütörtökön sajtótájékoztatón azzal védekezett, hogy a felvételt nem szándékosan rejtegették, csak azért nem adták ki még a nyomozó hatóságoknak sem, mert azt „konkrétan nem kérte senki”, egyébként pedig a nyugalom megzavarására alkalmas felvételeket amúgy sem szoktak kiadni a nyilvánosságnak.
Szakértők szerint a film bizonyítéknak számít, így annak eddigi rejtegetése bűncselekménynek minősül. Mint ismeretes, négy évvel ezelőtt, október 30-án a bukaresti Colectiv klubban a Goodbye to Gravity nevű együttes koncertjén használt tűzijáték meggyújtotta a helyiség szigetelését, a felcsapó lángok és a kialakult pánik miatt pedig több tucatnyian meghaltak – sokan hetekkel vagy hónapokkal később, kórházi fertőzés következtében.
Az ügy kapcsán országos tiltakozó mozgalom robbant ki, a tüntetéssorozat célpontjai a korrupt állami hatóságok voltak, amelyek megadták a működési engedélyt a tűzrendészeti előírásokat be nem tartó klubnak. A tiltakozás kormányellenes tüntetéssorozattá fajult, amelynek nyomán lemondott a Victor Ponta vezette szociáldemokrata kormány.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
szóljon hozzá!