Béremelés márciustól

Lemondtak a mára tervezett bukaresti felvonulásról a vasútiforgalomirányító és -kiszolgáló személyzetet tömörítő szakszervezet vezetői tegnap, miután tárgyaltak a szállításügyi minisztérium, valamint a vasúti társaság képviselőivel.

2008. március 26., 00:002008. március 26., 00:00

Az érdekvédelmi szervezet képviselõi azt követõen vetették el a megmozdulás tervét, hogy ígéretet kaptak: teljesítik követeléseiket, március 1-jétõl az ágazati minimálbér 500 lejre, július elsejétõl pedig 540 lejre növekedik. Gheorghe Popa szakszervezeti vezetõ bejelentette: a felek még tegnap délután aláírták az egyezséget rögzítõ dokumentumokat, amelyeket a kollektív munkaszerzõdéshez csatolnak. Popa ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a munkakonfliktust továbbra is fenntartják, és amennyiben a minisztérium és a vállalat nem tartja be a megállapodást, általános sztrájkkal folytatják a tiltakozást. Popa szerint az érdekvédelmi képviselõk még most sem teljesen elégedettek a tárca ajánlatával, mivel az 12-13 százalékos béremelést jelent a kért 18 százalék helyett, viszont így legalább a vasúti dolgozók minimálbére eléri országosan a kormány által elõirányzott szintet.

N. B. I.

Nincs áttörés a Daciánál

Folytatják a hét elején elkezdett tiltakozásukat a piteºti-i Dacia-gépkocsigyár dolgozói, miután hétfõn néhány órára általános sztrájkba léptek. A szakszervezeti vezetõk tegnap úgy döntöttek, csütörtökön tüntetést szerveznek a mioveni-i kultúrotthon elõtt, mivel az üzem francia tulajdonosai nem hajlandóak eleget tenni követeléseiknek. A vállalat vezetõsége tegnap az Argeº megyei törvényszékhez fordult a hétfõi sztrájk törvényességének ügyében. Az igazgatótanács szóvivõje hétfõn kijelentette: képtelenség teljesíteni a szakszervezeti követeléseket, mert azok összesen 70 százalékos béremelésnek felelnének meg, a vállalat viszont összesen 19 százalékos bérjavításba egyezhet bele.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 14., vasárnap

Délután újra rengett a föld a Székelyföld közelében

A hajnali szeizmikus mozgás után újabb, ezúttal a Richter-skála szerint 3-as erősségű földrengés történt vasárnap 14 óra 39 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Délután újra rengett a föld a Székelyföld közelében
2025. szeptember 14., vasárnap

A járulékos kockázatok miatt nem lőtték le a román F-16-os pilóták az orosz drónt

A szombaton felszállt két F-16-os vadászgép pilótái engedélyt kaptak arra, hogy lelőjék a román légtérbe behatoló orosz drónt, de mégsem lőttek rá, ahogyan azt a lengyel hadsereg néhány nappal ezelőtt tette.

A járulékos kockázatok miatt nem lőtték le a román F-16-os pilóták az orosz drónt
2025. szeptember 14., vasárnap

USR-es miniszter: nem tudok róla, hogy a koalícióban döntés született az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről

A kormánykoalíció több pártjának képviselői is cáfolták a kormányszóvivő bejelentését, miszerint a koalícióban egyhangú döntés született volna az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről.

USR-es miniszter: nem tudok róla, hogy a koalícióban döntés született az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről
2025. szeptember 14., vasárnap

Földrengéssel indult a nap a Székelyföld közelében

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengéssel indult a nap a Székelyföld közelében
2025. szeptember 14., vasárnap

Védelmi miniszter: nem lőttük le a román légtérbe behatoló orosz drónt, de megtehettük volna

Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: nem lőttük le a román légtérbe behatoló orosz drónt, de megtehettük volna
2025. szeptember 13., szombat

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt

Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt
2025. szeptember 13., szombat

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek

A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek
2025. szeptember 13., szombat

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába

Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába
2025. szeptember 13., szombat

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére

Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére
2025. szeptember 13., szombat

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét