Hirdetés

Berceanu: mindenki hazudott a választási kampányban

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

A tavalyi államfőválasztási kampányban minden romániai párt hazudott, mivel elhallgatták a lakosság előtt, hogy ország a szakadék felé rohan - mondta Radu Berceanu közlekedési és szállítási miniszter, akinek nyilatkozatát a Gândul ismertette.

Hírösszefoglaló

2010. június 01., 14:232010. június 01., 14:23

A Demokrata Liberális Párt (PD-L) színeit képviselő tárcavezető szerint a választási kampányban egyik párt sem vállalta azt az „öngyilkos” lépést, hogy beismerje: az ország a tönk szélére sodródott. Berceanu nyilatkozatában azonban igyekezett hangsúlyozni: ez a fajta hazugság nem azonos azzal, amikor valótlanságot mond valaki, itt valóban csak arról volt szó, hogy bizonyos tényeket elhallgattak.

Berceanu a valós helyzetről való tájékoztatás elmulasztását minden politikai erőnek - értelemszerűen saját pártjának is - felrója. A tavaly november végén és december elején tartott elnökválasztásoknak ugyanis parlamenti választásokkal felérő tétje volt: a második fordulóban megmérkőző szociáldemokrata Mircea Geoana és a PD-L által támogatott Traian Băsescu harca ez utóbbinak a győzelmével végződött, és ez meghatározta, hogy az államfő a PD-L elnökének, Emil Bocnak adott kormányalakítási megbízást. Ha Geoana lett volna a befutó, akkor egészen más színezetű kormánykoalíció vezetné ma az országot. Berceanu szavaiból is kitűnik: a küzdelem olyan elkeseredett volt, hogy ott egyik politikai erő sem merte beismerni, milyen is a valós gazdasági helyzet.

A Gândulnak ugyanakkor pénzügyminisztériumi források cáfolják a miniszter szavait, legalábbis annyiban, hogy közölték: a politikusok említett „mulasztásáról” legfeljebb a 2009 előtti időszakban lehet beszélni. Tavaly ugyanis már a Nemzetközi Valutaalappal, az Európai Unióval és a Világbankkal egyeztetett, azok által is ellenőrzött adatok láttak napvilágot a romániai gazdaság állapotáról.

A lap ugyanakkor magát Traian Băsescut idézi, aki 2009 novemberében, az elnökválasztási kampány teljében ugyancsak a nemzetközi pénzintézetek információira hivatkozva biztosította a lakosságot: Románia 2010 második negyedévében már kilábal a válságból, és megindul a növekedés. A nehezén tehát már túl van az ország - emlékeztet a Gandul Băsescu akkori szavaira.

Az elmúlt hetekben azonban éppen Băsescu próbálta meggyőzni a lakosságot a jelenlegi megszorítások elengedhetetlenségéről. Elmondta: azért kell most az állami alkalmazottak bérét 25, a nyugdíjakat és a munkanélküli segélyeket pedig 15 százalékkal csökkenteni, illetve számos szociális juttatást megvonni vagy leapasztani, mert ellenkező esetben 2011-ben újabb hitelek felvételével kellene „elzálogosítani” Romániát.

 

Berceanu kitereget. Valamennyi politikus elhallgatta a kampányban valóságot

A parlament két házbizottsága ma délután egy órára meghallgatásra beidézte a testület együttes ülésére Emil Boc miniszterelnököt. Ezt a két bizottság tegnap döntötte el, azon az ülésen, amelyen a törvényhozásnak hétfőn eljuttatott megszorítócsomag-tervezetek tárgyalási menetrendjéről kellett volna határoznia.

Ioan Chelaru háznagy elmondta, a kormányfőt Mircea Geoană szenátusi elnök javaslatára idézik be, hogy további magyarázatokat fűzzön a két törvénytervezethez, amelyet a kormány felelősségvállalással kíván elfogadtatni.

Elsősorban arról szeretnének többet megtudni, miért hivatkozik a kabinet a jogszabályok szükségességének indoklásában az alkotmány 53., nemzetbiztonsági ügyekkel foglalkozó paragrafusára, illetve arról, hogy a tervezethez miért nem csatolták a Társadalmi és Gazdasági Tanács (CES) állásfoglalását, amely ugyan csupán konzultatív, de mégis szükséges. Mircea Geoană közölte, a jogszabálytervezetekkel kapcsolatosan a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) véleményét is kikéri.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés