
Beperelte a román államot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő, a Jobbik alelnöke amiatt, hogy tavaly egy évre kitiltották az ország területéről.
2015. november 05., 15:332015. november 05., 15:33
A politikus közösségi oldalán tudatta, hogy húszezer eurós kárpótlást követel Bukaresttől „a tavalyi, egy évre szóló, az ország területéről történt jogtalan és indokolatlan kitiltás miatt”.
Mint kifejtette, az EJEB először megvizsgálja a beérkező kereseteket, amelyek 75-80 százalékát formai vagy illetékességi problémák miatt visszautasítják, az ő ügye azonban átment a szűrőn, iktatásba került és tárgyalni fogják majd. Erről nemrég kapott értesítést.
„A benyújtott információk és dokumentumok alapján a bíróság, amilyen hamar az lehetséges, napirendre tűzi majd az ügyet” – áll az erről szóló értesítésben,
Mint arról beszámoltunk, Monica Dajbog, a román belügyminisztérium szóvivője tavaly márciusban jelentette be, hogy négy magyar állampolgár, köztük a Jobbik két országgyűlési képviselője, Szávay István és Zagyva György Gyula egy évig nem léphet be Romániába. Ugyancsak egy évre kitiltották Romániából Tyirityán Zsoltot, a Betyársereg tagját és Mikola Bélát, az Új Magyar Gárda tagját – tette hozzá a szóvivő.
A négy magyar állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik.
Dajbog szerint más személyeket is figyelemmel kísérnek, akik „a hazai és uniós jogszabályokkal ellentétes tevékenységet fejtenek ki rendszeresen Románia területén”.
A szóvivő elmondta, hogy a román hatóságok eltökélt szándéka érvényt szerezni a törvénynek minden olyan esetben, amikor külföldi állampolgárok tevékenységükkel vagy nyilatkozataikkal Románia törvényeit és alkotmányát megsértik, vagy másokat bujtogatnak erre.
Dajbog rámutatott, hogy az intézkedést az uniós állampolgárok mozgásszabadságára vonatkozó 102/2005-ös sürgősségi kormányrendelet és az 51/1991-es román nemzetbiztonsági törvény alapján hozták, a 38/2004-es európai uniós direktíva és a schengeni határokra vonatkozó 562/2206-os szabályzattal összhangban.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!