
2011. október 05., 07:382011. október 05., 07:38
Tovább folytatódik a román és francia politikusok nyilatkozatháborúja a román állampolgárok által a nyugat-európai országban elkövetett bűncselekmények kapcsán. Corina Creţu szociáldemokrata európai parlamenti képviselő tegnap panaszt emelt az Európai Bizottságban a párizsi kormány ellen a román állampolgárokkal szembeni „diszkriminatív politikája” miatt, ugyanakkor élesen támadta Claude Guéant francia belügyminiszternek a bevándorlók bűnözéséről tett kijelentéseit. A PSD-s politikusnál az verte ki a biztosítékot, hogy a párizsi kormány illetékese újfent szóvá tette a román állampolgárok Franciaországban elkövetett bűncselekményeit, rámutatva, hogy ezek aránya meredeken ível fölfelé az ország nagyvárosaiban. Claude Guéant ráadásul rendkívül kegyetlennek nevezte a román bevándorlók bűnözési szokásait, mivel kiskorúakat küldenek lopni, koldulni. A belügyminiszter egy francia televíziós csatornának nyilatkozva elmondta, nemrég szerzett tudomást arról Strasbourgban, hogy egyes családok 120 ezer euróért adják-veszik a fiatal lányokat, akiket tolvajlásra kényszerítenek, és akiknek egy év alatt vissza kell téríteniük saját vételárukat a vevőnek.
„Soha nem ejtettem ki a roma szót. Mindig román állampolgárokról beszélek, mert számos kérdés magyarázatra szorul, a problémákra helyes válaszokat kell adni, hogy kezelni lehessen őket. Hogy tárgyaljak egy olyan országgal, ahonnan az elkövetők származnak, a bűnszervezetek elleni harcról, a bandafőnökök javainak elkobzásáról, ha nem nevezem meg ezeknek az elkövetőknek az állampolgárságát?” – tette fel a kérdést Guéant, aki már korábban arra figyelmeztetett, hogy a Párizsban bíróság elé állított gyanúsítottak közül minden tizedik Romániából érkezik.
Corina Creţu azonban felháborítónak tartja, hogy Guéant „kitartóan” bűnbakokká igyekszik kikiáltani a Franciaországban élő külföldieket. A PSD-s politikus szerint a francia belügyminiszter „az idegengyűlölet megszállottja lett”, és elsősorban a román állampolgárokat „pécézte ki” magának, amivel Creţu szerint tulajdonképpen az a célja, hogy elterelje a figyelmet a Nicolas Sarkozy államfő vezette jobbközép párizsi hatalom „kudarcairól”. „Claude Guéant számára a Comore-szigeteki bevándorlók a felelősek a marseille-i erőszakos cselekedetekért, a kelet-európaiak a strasbourgi betörésekért, és természetesen a románok a párizsi bűnözésért, holott utóbbiak esetében ő is elismeri, hogy csak a francia fővárosban elkövetett bűncselekmények tizede írható a számlájukra” – jelentette ki Ion Iliescu volt román államfő extanácsadója.
A PSD politikusa felszólította az EU kormányát, hasson oda, hogy a nyugat-európai tagállamok – és elsősorban Franciaország – ne bélyegezhessen meg egy egész népet az egyének hibája miatt, és akadályozza meg a populista-szélsőséges politikai megnyilvánulásokat. Ezzel egy időben Arno Klarsfeld, a francia bevándorlási és integrációs hivatal vezetője szerint hazáját nem lehet „embertelenséggel” vádolni amiatt, hogy hazatérésre ösztönzi a romániai romákat, és 300 eurós „lelépési díjat” is fizet nekik.
A tisztviselő bukaresti látogatása során leszögezte: a francia kormány nem engedheti meg, hogy Párizs külvárosaiban újabb nyomortelepek létesüljenek, amikor a francia hatóságok már tavaly nekiláttak eme barakktáborok felszámolásának. A Human Rights Watch nemzetközi emberjogvédő szervezet a napokban élesen bírálta Párizst amiatt, hogy tömegesen kilakoltatja a különböző nagyvárosok perifériáin élő kelet-európai romákat.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.